Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Gyanús egybeesésről és csapdáról beszél Tim Lambesis ügyvédje

0512timcourtTim Lambesis ügyvédje szerint több körülmény is arra utal, hogy védencét csőbe húzták. Az As I Lay Dying felesége meggyilkoltatására tett előkészületekkel vádolt frontembere ettől függetlenül nagy bajban van: ügye súlyosságát jól mutatja, hogy a bíróság döntése értelmében 3 millió dolláros (több mint 650 millió forint) óvadék leszurkolása ellenében védekezhetne szabadlábon.

Lambesis pénteken természetesen ártatlannak vallotta magát első bírósági meghallgatásán, az ügyészség azonban igen súlyos vádakat ismertetett vele szemben, és mivel meglátásuk szerint az énekes még mindig meg akarja öletni tőle elidegenedett nejét, 20 millió dolláros óvadék megállapítását kérték a bírótól. Martin Staven bíró ezt túlzónak találta, de az összeg még így is olyan magas, amit a frontember szinte garantáltan nem fog tudni kicsengetni. A vádak szerint a megszállott testépítő Lambesis számításaiba akkor csúszott hiba, amikor az edzőteremben is beszélt valakinek szándékairól, majd pedig – igazi abszurd drámába illő módon – egy magát bérgyilkosnak kiadó fedett nyomozónak adott át ezer dollár előleget, illetve részletes instrukciókat azt illetően, mikor és hol kellene lecsapnia Meggan Lambesisre. Magának úgy intézett volna alibit, hogy közben ő vigyáz három adoptált gyermekükre.

Anthony Salerno szerint persze a helyzet nem ilyen egyszerű, sőt, a szakember úgy látja, védencét csapdába csalták. Az ügyvéd az Artisannak nyilatkozva hangsúlyozta: komoly eredménynek tartja, hogy sikerült kizárni a bűnszövetségben való elkövetést, mivel ebben az esetben Lambesist akár életfogytig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetnék. Szintén az ő közbenjárására merült fel egyáltalán az óvadék lehetősége is, előzetesen ugyanis a vádhatóság hallani sem akart erről. Az összeg azonban még így is magasabb lett a hasonló esetekben átlagosnak tekinthető egymillió dollárnál – mint Salerno elmondta, továbbra is eltökélt azt illetően, hogy csökkentést érjen el a megállapított 3 milliós óvadékot illetően.

Az ügyvéd szerint emellett elképzelhető, hogy valaki – saját bőre védelme érdekében – hamis információkat adott a hatóságoknak Lambesisről, és azt is hozzátette: Meggan Lambesis bátyja a San Diego-i seriffhivatal alkalmazásában áll. „Ez a legenyhébben fogalmazva is roppant érdekes egybeesés, és lehet, hogy többről is van szó véletlennél", mondta Salerno.

Az ügyben június 10-én tartják a következő előzetes meghallgatást, az első tárgyalási nap pedig július 10-én esedékes. Ha Timnek sikerül letennie az óvadékot, akkor is folyamatosan GPS helyzetjelzőt kell majd viselnie, útlevelét be kell szolgáltatnia, családjával pedig nem keresheti a kapcsolatot. Amennyiben az énekest elítélik, akár kilenc év szabadságvesztésre is ítélhetik.

 

Hozzászólások 

 
+2 #6 kéjsóvár bohóc 2013-05-13 08:07
Ez már nagyon metál!!!
Idézet
 
 
+2 #5 C 2013-05-12 20:44
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - C:
Amúgy meg nem értem, hogy miért kell ennyire hangoztatni, hogy a csávó a testépítés megszállottja. Most ez valami elítélendő dolog vagy mi?

Dehogyis! Jelen esetben azért jegyeztük meg, mert az edzőteremben szólta el magát ÁLLÍTÓLAG. A linkes kiemelés pedig azért van ott, mert ebben a vonatkozásban is van kapcsolódás korábbi témába vágó hírhez. Hát így.


Nem feltétlenül rátok gondolok. Globálisan értem, rengeteg posztot látok most a Facebookon, mindenhol ez megy: gyúrós, tetovált és drága autókat vesz. Hát, mint egy rocksztár :D
Idézet
 
 
+2 #4 Draveczki-Ury Ádám 2013-05-12 19:10
Idézet - C:
Amúgy meg nem értem, hogy miért kell ennyire hangoztatni, hogy a csávó a testépítés megszállottja. Most ez valami elítélendő dolog vagy mi?

Dehogyis! Jelen esetben azért jegyeztük meg, mert az edzőteremben szólta el magát ÁLLÍTÓLAG. A linkes kiemelés pedig azért van ott, mert ebben a vonatkozásban is van kapcsolódás korábbi témába vágó hírhez. Hát így.
Idézet
 
 
+3 #3 C 2013-05-12 11:42
Ezer dollár előleg? Az kicsivel több, mint kettőszár ezer forint. Miva'? Ugyanmár. Még Magyarországon a '90-es években is milliókat fizettek előleg gyanánt egy bérgyilkosságér t.

Amúgy meg nem értem, hogy miért kell ennyire hangoztatni, hogy a csávó a testépítés megszállottja. Most ez valami elítélendő dolog vagy mi?
Idézet
 
 
+4 #2 matheusthemaggot 2013-05-12 10:00
20 millió dollár? Hol élnek ezek?
Idézet
 
 
+8 #1 Tom TombAssist 2013-05-12 08:45
Elvileg hangfelvétel bizonyítja, hogy bérgyilkost bérelt fel.... Vajon rajta lesz az Austrian Death Machine következő anyagán, ahogy elsutyorogja, hogy. "I want her dead, that"s exactly what I want"?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.