Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Guano Apes és Ugly Kid Joe a FEZEN-en

Ismét új fellépőket jelentett be a FEZEN a már ismert Helloween mellett: a fesztiválon a Guano Apes és az Ugly Kid Joe is tiszteletét teszi.

ugly_kid_joe_k2018_04

Elkezdte bejelenteni idei fellépőinek névsorát a FEZEN. A rendezvény szokás szerint változatos felhozatallal készül, a metál-, rock- és popvonalon egyaránt számos külföldi és hazai előadó felbukkanása várható. Az első, súlyos vonalon bejelentett nemzetközi név a Pumpkins United-felállású, tehát Michael Kiskét és Kai Hansent is soraiban tudó Helloween volt, most két új banda igazolt a németek mellé. A szintén germán Guano Apes az ezredfordulós években gyakorlatilag állandó vendégnek számított a hazai fesztiválokon, az utóbbi időszakban inkább már csak a háttérben dolgoznak, de most ők is itt lesznek. A másik friss fellépő az Ugly Kid Joe, akik önálló bulin eddig mindössze egy alkalommal játszottak hazánkban, majd egy évre rá, a VOLT-on fesztiválszüzességüket is elveszítették. Most a tavalyi Rad Wings Of Destiny album turnéjának keretében érkeznek hozzánk.

A székesfehérvári fesztivált idén július 26-29. között rendezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#1 Simon Zoltán 2023-01-29 14:02
Ez remek hìr számomra UkJ !!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.