Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ez az együttműködés abban is segít, hogy ne kelljen jegyárat emelni vagy fellépésszámot csökkenteni”

0513tcsHárom éves együttműködést kötött Magyarország legnépszerűbb sörmárkája és zenekara, a Soproni és a Tankcsapda. A megállapodást a márka következő reklámfilm-forgatásán jelentették be a felek.

A közös munka már meg is kezdődött az ízesített Soproni Zéró tévéreklámjának felvételével, a következő lépcső pedig a június 14-ei Budapest Park koncert lesz. A résztvevők elmondták, hogy partnerként tekintenek egymásra, akik egymást erősítve dolgoznak azért, hogy a zene- és sörrajongók minőségi élményekkel gazdagodjanak. Nem szponzorációról, hanem két egyenlő fél partneri viszonyáról szól a megállapodás.

A Tankcsapda tagjai, Lukács László, Fejes Tamás és Sidlovics Gábor hangsúlyozták: nagyon megválogatják, mely márkákkal és cégekkel dolgoznak együtt, de a Soproni már régóta része az életüknek, évek óta ezt fogyasztják, ráadásul az új alkoholmentes Zéró a zenekar gitárosának, Sidinek is kedvence, aki egyébként nem iszik alkoholt. „Nem adjuk a nevünket semmihez, amiben nem hiszünk, viszont megfelelő partnerrel szívesen dolgozunk együtt. Nagyon fontos számunkra, hogy az ország legkisebb klubjában is a legjobb minőségű koncertet adhassuk, és mostantól a Soproninak is köszönhető, hogy továbbra sem kella zene rovására kompromisszumokat kötnünk. Reméljük, ez a rajongóinknak is örömet okoz", mondta Lukács. Sidi hozzátette: a mostani együttműködés abban is segíti a zenekart, hogy továbbra se kelljen jegyárat emelniük vagy fellépésszámot csökkenteniük.

Benedek László, a Heineken Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója hozzátette: „Nagy öröm számunkra, hogy újra együtt dolgozhatunk a Tankcsapdával, a mostani megállapodás pedig nem egy hagyományos szponzoráció, sokkal inkább egyfajta közös munka, aminek részleteit közösen dolgozzuk ki a zenekarral, az együttgondolkodás és a megvalósítás minden részletéből mindannyian kivesszük a részünket."

A bejelentésnek helyszínt adó forgatáson már a Tankcsapda közreműködésével készült a Soproni két héten belül debütáló reklámja is. A kisfilmben a készítők szerették volna valós élethelyzetben megjeleníteni a zenekart, így közösen amellett döntöttek, hogy egy fárasztó, véget nem érő sajtótájékoztatót filmesítenek meg a reklámban. A koncepció kidolgozásában részt vett a zenekar is, így ők adták meg a szituációt és a reklámban elhangzó kérdéseket is, amelyekkel szinte nap mint nap szembesülnek.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+4 #5 Vasút 2013-05-14 11:23
"leghitelesebb, legegyenesebb" úgy, hogy 20 éve még a globalizáció ellenességről énekelt, most pedig a kóláról? Minden korszakban arról énekelnek ami akkor a divat, az elején ez nem így volt, de a kétezres évek eleje óta igen.
Hiteles, egyenes nonkomformista rockzenekar, csak amikor esik az eső akkor nem lépnek fel, mert fizesek lesznek a cuccok, hiába mennek rajongók több száz km-ről.

Idézet - Norbi:
Bár a Tankcsapda utóbbi pár albumát nem hallgatom igazán,a mai napig Lukács Lacit tartom az egyik leghitelesebb,l egegyenesebb arcnak a hazai színtéren.
Én nagyon örülök a sikereiknek,sze rintem megérdemelték. Minden jót kívánok nekik.
Idézet
 
 
+1 #4 Norbi 2013-05-14 11:11
Bár a Tankcsapda utóbbi pár albumát nem hallgatom igazán,a mai napig Lukács Lacit tartom az egyik leghitelesebb,l egegyenesebb arcnak a hazai színtéren.
Én nagyon örülök a sikereiknek,sze rintem megérdemelték. Minden jót kívánok nekik.
Idézet
 
 
+6 #3 kt 2013-05-13 19:40
Itt mindenki ingyen dolgozik?
Idézet
 
 
+2 #2 bélférgek támadása 2013-05-13 19:01
Egy a lényeg, csöpögjön befele a lóvé.
Idézet
 
 
+8 #1 Kóró 2013-05-13 14:30
(x)?

Csak pár szó, ami megragadt: Tankcsapda, márka, reklámfilm, cég, partner, együttműködés, jegyár, Zrt, kereskedelmi igazgató, megállapodás, szponzoráció, stb.

A Connektor :567: -ig nagyon bírtam őket...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.