Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Előbb-utóbb megjelenhet a Deftones elveszett lemeze

0512deftonesA Deftones éppen az utolsó simításokat végezte Eros című új albumán 2008 novemberében, amikor Chi Cheng basszusgitáros autóbalesetet szenvedett és kómába esett. A zenekar sosem fejezte be a lemezt, most azonban Chino Moreno énekes azt nyilatkozta: több esély van az anyag kiadására, mint valaha.

„Meg fog jelenni", mondta Chino az Artisannak a május 2-ai Revolver Golden Gods díjátadón. „Azt hiszem, talán nagyobb erre az esély, mint korábban bármikor. Pont nemrég hallgattam bele, és nem tudom, mikor jön ki, de úgy érzem, most alkamasabb lenne elkezdenünk gondolkodni rajta, mint az utóbbi pár évben."

Az azóta két nagylemezt is megjelentetett csapat eddig azért ódzkodott az Eros bolygatásától, mert ezek voltak az utolsó dalaik, amiket a balesete után kómába esett, majd áprilisban elhunyt Chivel készítettek. Mint az évek során többször is elmondták, az anyag emellett nem is reprezentálja megfelelően a banda mostani állapotát – sem emberileg, sem zeneileg.

 

Hozzászólások 

 
#1 Bándi Gergő 2013-05-14 19:59
Nagyon várom!
Szomorú, hogy ez lesz az utolsó Chi-s lemez :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.