Shock!

március 18.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elhunyt Fenyő Miklós

Elhunyt Fenyő Miklós, a hazai beat- és rock'n'roll-zenei színtér egyik pionírja. A Hungária alapítóját 79 éves korában érte a halál, az utóbbi években sokat betegeskedett.

0131fenyo

Életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós énekes, dalszerző – közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán.„A legmélyebb fájdalommal tudatjuk veletek, hogy Miklós a hajnali órákban örökzöld álomba szenderült... Zenéje, dalszövegei, színdarabjai, könyvei, az egész szellemisége örökre velünk marad" – írták.

Fenyő Miklós 1947. március 12-én született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait a Pannónia utcában kezdte, de már az Egyesült Államokban fejezte be - családja ugyanis az 1956-os forradalom után elhagyta az országot. Amikor hazatértek, a Landler Jenő Villamosipari Technikumba járt, ahol osztálytársa és barátja volt a tragikus sorsú gitáros, Barta Tamás. Mivel többet jártak az intézmény mellé, mint az órákra, 1964-ben kirúgták őket, Fenyő végül a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett. Szülei kisgyermekkorától taníttatták zongorázni, amerikai kisiskolás évei alatt életre szóló hatással volt rá a rock and roll. Első együttesét tizenöt évesen Szent István parki barátaival, többek között Barta Tamással alakították meg, a Syconor Beatles- és Stones-dalokat, a Radio Luxembourgban hallott külföldi slágereket játszott. Az együttes 1967-ben esett szét, amikor több tagját katonai szolgálatra hívták be.

Fenyő ezután hozta létre a Hungária együttest, amely már hivatásos zenekar volt. 1968-ban a tizenhat évesen írt Csavard fel a szőnyeget című rock and roll-dalával elindultak a Ki mit tud-on. A zsűri eltanácsolta őket, de közönségszavazatokkal bejutottak a döntőbe, amelyet meg is nyertek a Nem bújok én többé már a subába című számmal. A siker ismertté tette nevüket, rendszeresen felléptek az Ifiparkban, 1969-ben a következő Ki mit tud-on közönségdíjat nyertek az Egyszer vagy fiatal című dallal. Első lemezük, a Koncert a Marson 1970-ben jelent meg és 50 ezer példány kelt el belőle. A hanglemezgyár kegyeiből azonban hamar kiestek, koncertezni idehaza nem nagyon engedték őket, nehogy "elvegyék a levegőt" a futtatott együttesek elől, ezért jobbára külföldön turnéztak. 1978-ban felvehették a Beatles-láz című lemezüket, de végül ezt sem adták ki, csak 1997-ben jelent meg.

Fenyő 1980-ban úgy döntött, hogy visszatér a rock and rollhoz, új felállást toborzott össze, énekesnőnek pedig megnyerte az addig ismeretlen Dollyt. Az ötvenes évek jampi jelmezeibe öltözött, a vérpezsdítő zenét ötletes magyar szövegekkel párosító együttes frenetikus sikert aratott, első nagylemezük magyar rekordot jelentő hatszázezer példányban kelt el, ma is minden idők legkelendőbb hazai albumai közé tartozik. 1981-ben a Limbó hintóval megnyerték a Tánc- és popdal fesztivált, százezres példányszámban fogyott Hotel Menthol című lemezük is.

A sikert sikerre halmozó „nagy″ Hungária 1983-ban bomlott fel. Fenyő ezután egy szólóalbumot jelentetett meg, majd megpróbálkozott az akkor kedvelt break műfajjal is, 1985-ben az ismét összeállt Hungáriával dolgozott. 1986-ban Bodnár Attilával létrehozta a popos Modern Hungáriát. A '80-as évek végétől fiatalokkal kezdett foglalkozni. Ő fedezte fel és futtatta be Szandit, menedzselte a Step együttest, a Calypso 873 Rádió munkatársa volt, 1994-től sorra jelentek meg az 1960-as évek elejének hangulatát visszaadó szólólemezei. 1995-ben összeállt a ′80-as évek Hungáriája, amely 70 ezer néző előtt adott koncertet. Fenyő a színházban is sikeres volt: 1998-ban mutatták be a Fővárosi Operettszínházban a Hotel Mentholt, a hasonló című Hungária-lemez dalai alapján. A darabot több mint 200 előadás után a Madách Színházban játszották, több vidéki színház is színpadra állította, a musical története hat év után egy televíziós felvétellel zárult.

Önéletrajzi ihletésű második zenés darabja, a József Attila Színházban bemutatott Made in Hungária, amelyben Jerry Lee Lewis szerepében ő is színpadra lépett, az ebből 2009-ben készült filmre kétszázezernél több néző váltott jegyet. 2006-ban szintén a József Attila színházban mutatták be Tasnádi Istvánnal közösen írt, Aranycsapat című zenés darabját, amely a magyar történelem utolsó ötven évét mutatta be a lelátóról nézve. Zenéje több filmben felcsendült, szerepet vállalt az egyik nagy kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorának zsűrijében is. Évtizedes hagyomány volt, hogy nyár végén a Margitszigeten, majd karácsonykor Fenyő-ünnep címmel lépett fel, e koncertek közül többnek lemezen is megjelent az anyaga.

Mozgalmas és gazdag pályája során a Hungária együttessel és szólóban harmincnál több lemeze jelent meg, köztük többszörös platina- és aranylemezek, gyémántlemezt is átvehetett a zenéjével eladott, több mint ötmillió hanghordozóért. 1990-ben kapta meg a Magyar Rádió nagydíját, az EMeRTon-díjat, 1992-ben az Arany Zsiráf Mahasz-nagydíjat, 1996-ban Huszka Jenő-díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át, és szűkebb pátriája, a XIII. kerület díszpolgára lett. 2006-ban kapta meg az Artisjus Életmű-díjat, 2008-ban a Pro Urbe Budapest-díjat, 2017-ben a Fonogram Életműdíjat.

Fotó: Zih Zsolt (MTI/MTVA)

 

Hozzászólások 

 
#12 Levike 2026-02-02 09:40
5-6 évesen a Limbó hintó és a Szóljon hangosan az ének voltak a favoritjaim. Utóbbi kikopott és a Hungáriát sem hallgatom magamtól, de ha valahol meghallom szívesen hallgatom. Most kivételt teszek, lejátszom a Hotel Menthol -t ami a magyar könnyűzene egyik csúcsalkotása szerintem. Fenyő koncerten voltam a kétezres évek elején. Nemcsak profi de szuper jó is volt. A Miki tudta hogy kell jó bulit csinálni és kurva jó énekes és előadó volt. Egyszer láttam az Old Man's -ben is ahova vendégként tért be. Sohasem öregedett meg és egy igazi larger than life, szimpatikus ember volt akiről úgy gondoltam, hogy örökké él. Sajnos az élet ilyen, nyugodjék békében, pontosabban ne nyugodjék, hanem mutassa meg odafent milyen egy igazi magyar jampi!
Idézet
 
 
#11 Horváth Róbert 2026-02-01 18:21
Nyugodjék békében! Köszönet azért,hogy sok zenekarnak alapot adott és utat "mutatott! Őszinte részvétem mindenkinek,aki szerette. Én sose voltam nagy rajongója,de mindig elismertem azt amit lerakott az asztalra! R.i.p.
Idézet
 
 
#10 mcsrock 2026-02-01 11:23
Szerencsésnek mondhatom magamat,mivel 10 évvel ezelőtt láttam élőben,igaz akkor szólóelőadóként lépett fel egy kísérőzenekarra l.Hatalmas élmény volt.Mostmár az égi zenekarban játszik.Nyugodjon békében!
Idézet
 
 
#9 Biró Aurél 2026-01-31 20:29
Érdemes az Eredeti rubin, Hosszúhajú Éva vagy Doktor Skrizofén című számát meghallgatni. Az első dal 1970-ből már majdnem metál.
Idézet
 
 
#8 2Gábor2 2026-01-31 20:23
Nem szerettem a zenéit sosem, de tagadhatatlanul a hazai popzene ikonikus arca volt.
RIP
Idézet
 
 
#7 ma 2026-01-31 14:54
"Csillog a szemüvege, ő a levegő ördöge, biztos, hogy jampec nő a felesége." Ez még ma is mekkora!

Egy karakter volt, ma!
Idézet
 
 
#6 Imiface 2026-01-31 13:11
Nyugodjék békében.

Kedvenc sztorim vele kapcsolatban, hogy egyszer öcsémmel szembejött az utcán valamikor 15 éve, és akkor is jól hallhatóan a Csókkirályt dúdolgatta Miki…:D
Idézet
 
 
#5 Tulus 2026-01-31 12:48
Nyugodj békében Miki, köszönöm a sok jó zenét :(

Most már szegény Komár Lacival együtt ropjátok odaát a Rock n Roll-ra :(
Idézet
 
 
#4 Zsolti 2026-01-31 12:27
Az 1971-es Hungaria lemez (Tűzveszélyes vagy fehér album néven is emlegetik) 1-2 dalt leszámítva kurvajó cucc, hol hard rock, hol pszichedelikus, kisebb részben pedig a későbbi rokis világukat vetíti előre.
Változatos, nagyon erős dalgyűjtemény, még Bartával.
Nagy kár, hogy elsikkadt, illetve a köztudatból is kikopott ez az album, illetve, hogy anomália az életművében. (A youtube-on fenn van az utolsó interjúja december elejéről, kimondottan szimpatikus benyomást kelt, választékosan és okosan beszél és nagy meglepetésemre egyáltalán nem ripacs.)

Nyugodjék békében.
Idézet
 
 
#3 cápaidomár 2026-01-31 12:26
Nyugodjék békében!
Idézet
 
 
#2 Bahn&Scorper 2026-01-31 11:56
Elszáradt a falevél, megállt a tánc... most már nem mondhatja, hogy jól nézünk Miki.

Ciki vagy sem, de kisgyerekként az első könnyűzenei lemez, ami megfogott, az a Modern Hungária első albuma volt, de a rock'n'roll-os dolgait is jól sikerültnek tartom. Sokat tett hozzá a magyar könnyűzenéhez, nyugodjon békében.
Idézet
 
 
#1 suizidium 2026-01-31 11:38
Nagy tanár volt. Rest in Peace
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.