Meghalt Chuck Profus, az Agent Steel klasszikus felállásának dobosa. A zenészt 61 éves korában érte a halál.
Los Angeles-i otthonában elhunyt Charles Haskel Profus, az Agent Steel dobosa (a képen hidrogénezett irokézfrizurával). A zenészt még június 4-én érte a halál, de a hírt csak most hozták nyilvánosságra. Az okokat egyelőre nem tudni, mindössze annyi derült ki, hogy Chuckot nappalija padlóján találták meg holtan. Profus az Agent Steel alapítói közé tartozott 1984-ben, és a csapat első korszakában végig ő dobolt a bandában az olyan klasszikus anyagokon, mint az 1985-ös Skeptics Apocalypse, az 1986-os Mad Locust Rising EP és az 1987-es Unstoppable Force. Később a ’90-es évek végének újjáalakulásában is részt vett, de aztán 2002-ben távozott a zenekarból.
„Chuck a nagyon kevés általam ismert igaz ember egyike volt – mondja John Cyriis énekes. – Egyszerűen leszarta a status quót, a metálközösség vagy bárki más véleményét, és ezt szerettem benne a legjobban: elképesztően bátor és eltökélt volt, és élete nagy részében nem kért elnézést senkitől, amiért csakis azt tette, amit akart.” „Legjobban a közös foci- és hokimeccsek, Iron Maiden-koncertek hiányoznak majd, vagy csak hogy igyunk egy kávét és dumáljunk – így Juan Garcia, a banda alapító gitárosa. – Megőrzöm a szép emlékeket, és nagyon hiányzol majd… Jó utat, drága barátom, egészen a csillagokig!”