Shock!

október 09.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Egy nagyon kiforrott, zömében a tradicionális hard rockra koncentráló anyag született”

Új lemezzel jelentkezik június 14-én Rudán Joe. Az albumról elsőként a Térj vissza, vándor! című dalt lehet meghallgatni.

0530rudanjoe

Június derekán, Vasvitéz címmel friss albumot jelentet meg Rudán Joe. A tizennégy plusz négy tételes lemezen – a hagyományokhoz hűen – ismét népes szerzőgárda sorakozott fel az énekes mellé, a dalok feljátszásánál pedig most két és fél tucat zenészbarát és kolléga ragadott hangszert a kézbe. A nagylemez egy tematikus H-Music magazinnal együtt jelenik majd meg. „Egy nagyon kiforrott, zömében a tradicionális hard rockra koncentráló anyag született most meg – mondja Joe. – Új dalszerzők és szövegírók is csatlakoztak a régi jóbarátokhoz, így még színesebb lett az alkotói paletta. Az első szólólemezemnél még örültem, hogy kaptam annyi dalt, hogy összeálljon egy komplett album, de azóta már fordult a kocka, egy-egy új anyagnál a bőség zavarával küzdök, olyan sok megkeresés és szerzemény érkezik hozzám. A bónuszdalokról pedig annyit kell tudni, hogy ez a négy szám más előadók lemezein már megjelent, de úgy gondoltam, hogy mivel ezeket is nagyon szeretem, az én albumomon is szerepeljenek, illetve, aki az én életművemre kíváncsi, az mostantól egy Rudán Joe-CD-n is megtalálja őket."

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

rudanjoe_c01. Enyém az egész világ
02. Térj vissza, vándor!
03. Turné
04. Vasvitéz
05. Három nő
06. Leszek szél
07. Én, a gép
08. Az élet szép
09. Lesz-e rá idő?
10. Utolsó megálló
11. Megyünk tovább
12. Támaszd fel a szívemet!
13. Holnap
14. Milyen voltál?
15. Farkas (bónusz)
16. Az utolsó szó jogán (bónusz)
17. Heavy Medál (bónusz)
18. Helló, emberek! (bónusz)

A felvételek az FHT78 Hangstúdióban és az Eurovox Stúdióban készültek Friskó „Fidó" Péter vezetésével.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#11 Levus 2024-06-15 14:26
Szerintem jó lett a lemez. Joe még mindig egy etalon. Nincs gond a külső szerzőkkel sem, egyik szöveg jobb, másik gyengébb. Ez ilyen. Hasonlítsam mondjuk Jorn Lande -hez ? :D Lehetne, de nem teszem. Ez egy igen jó lemez lett, a kritizált Vasvitéz meg az egyig legjobb dal rajta. Jól is szól, változatos, nálam tuti visszatérő a kocsiban és várom a számokat koncerten is.
Idézet
 
 
#10 queensryche999 2024-06-15 07:47
Idézet - 1989:
Már ne is haragudj,hogy ide írok ismeretlenül, ha nem tetszik,amit Joe csinál, akkor görgess tovább és ne okoskodjál,mert ennek a fröcsögésnek,fi kázásnak nincs helye ezen az oldalon


Csabinak lövése az életkor téma, erről "értekezik" a legtöbb hozzászólásában , lehet hogy erre áll fel neki.
Idézet
 
 
#9 mcsrock 2024-06-14 22:43
Nekem tetszik.Nagyon jó a zene és a szöveg is.Ütős lett.Joe hozza a formáját :)
Idézet
 
 
#8 1989 2024-06-14 18:14
Idézet - Csiba:
Anno a romlatlan fiatal Rudán volt a legjobb énekes,Vikidál 2.0! Vele készült el a legjobb honi metal lemez/Adj új erőt/ami még nemzetközileg is megállná a helyét! Aztán szép lassan Joe"elkajszult"éneke élvezhetetlen lett élőben.Mára kiöregedett kortársaival együtt dögunalmas ócska hard rockot és metalt játszanak,konce rtjeik valóságos nyugdíjas találkozók! Rudán Kalapács Paksi lettek korunk Koós Jánosai Aradszki Laciai stb.


Már ne is haragudj,hogy ide írok ismeretlenül, ha nem tetszik,amit Joe csinál, akkor görgess tovább és ne okoskodjál,mert ennek a fröcsögésnek,fi kázásnak nincs helye ezen az oldalon.Egyébként ennek a dalnak milliószor több a mondanivalója,m int bármelyik Azi számnak.A nyugdíjas találkozó szöveg egy nagy hülyeség egyáltalán nincs igazad.Ami a közönség összetételét illeti, ugyanis,nemcsak öregek járnak rock koncertekre,han em fiatalok is.Ezt tapasztalatból írom,mivel rengeteg koncerten voltam életemben. Abban sincs igazad,hogyJoe hangja rossz.Láttam élőben háromszor is.Legutóbb két évvel ezelőtt a békéscsabai Tunyogi emlékkoncerten láttam,hallotta m és hatalmasat énekelt,szóval igenis jó hangja most is,sok mai énekest is túlszárnyal..Ha neked már unalmas a rock zene,akkor hallgass műanyag AI-Pop zenét és ráfogsz jönni,hogy tévedtél.
.
Idézet
 
 
#7 Csiba 2024-05-31 09:53
Anno a romlatlan fiatal Rudán volt a legjobb énekes,Vikidál 2.0! Vele készült el a legjobb honi metal lemez/Adj új erőt/ami még nemzetközileg is megállná a helyét! Aztán szép lassan Joe"elkajszult"éneke élvezhetetlen lett élőben.Mára kiöregedett kortársaival együtt dögunalmas ócska hard rockot és metalt játszanak,konce rtjeik valóságos nyugdíjas találkozók! Rudán Kalapács Paksi lettek korunk Koós Jánosai Aradszki Laciai stb.
Idézet
 
 
#6 Rémálomszínházazelmutcában 2024-05-31 05:47
Idézet - Hangdalar:
Imádom Joe-t, az egyik legnagyobb magyar énekesnek tartom, de nekem mindig fura volt, amikor egy előadónak mások megírják a dalait, ő meg "csak" a hangját teszi hozzá. Persze nem lehet mindenki szerző is, de nem tudom, hogy tudja magáénak érezni az a dalokat, akinek mások írják őket. Tudom, hogy ez bevett szokás, de akkor is, nekem olyan tájidegen. Ha mást nem legalább a szöveget az énekesek szokták hozni.


Koncz Zsuzsának is Bródy János írta annak idején a legtöbb dalát, mégis hitelesen adta elő azokat. Bocsi a kevésbé metálos párhuzamért. ;)
Idézet
 
 
#5 senkise 2024-05-30 16:19
Vasvitéz??? Jézusom...
Idézet
 
 
#4 ddrum 2024-05-30 13:12
Idézet - Hangdalar:
Imádom Joe-t, az egyik legnagyobb magyar énekesnek tartom, de nekem mindig fura volt, amikor egy előadónak mások megírják a dalait, ő meg "csak" a hangját teszi hozzá. Persze nem lehet mindenki szerző is, de nem tudom, hogy tudja magáénak érezni az a dalokat, akinek mások írják őket. Tudom, hogy ez bevett szokás, de akkor is, nekem olyan tájidegen. Ha mást nem legalább a szöveget az énekesek szokták hozni.


Nem tudom, miért várunk bármi meglepőt a kábé 83 éves magyar rock-csatalovaktól...
Belenéztem a linkelt számba, a rock/metal közhelyszótárbó l írták a szöveget, ha angol lenne, a fire/desire rím is benne lenne, az 100%.
Nekem kellemetlen az egész.
Idézet
 
 
#3 kornel 2024-05-30 12:54
Hova stoppol a zsákutcában a kocsival a háta mögött?
Idézet
 
 
#2 Hangdalar 2024-05-30 11:40
Imádom Joe-t, az egyik legnagyobb magyar énekesnek tartom, de nekem mindig fura volt, amikor egy előadónak mások megírják a dalait, ő meg "csak" a hangját teszi hozzá. Persze nem lehet mindenki szerző is, de nem tudom, hogy tudja magáénak érezni az a dalokat, akinek mások írják őket. Tudom, hogy ez bevett szokás, de akkor is, nekem olyan tájidegen. Ha mást nem legalább a szöveget az énekesek szokták hozni.
Idézet
 
 
#1 Levus 2024-05-30 11:35
Ez egy jó hír.
Joe egyébként is sokadvirágzását éli, a hétvégi Dinamit bulin is szenzációsan énekelt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.