Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Driving Rain: hivatalosan is itt az első dal Slash és Myles Kennedy új albumáról

Living The Dream címmel, szeptember 21-én jelenik meg a Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators harmadik albuma. A zenekar végre régiós korlátozásoktól mentesen is bemutatta az egyes helyeken már hétvégén debütált Driving Rain dalt.

0619slash

Ősszel, Slash saját kiadója, a Snakepit Records, illetve a Roadrunner közös kiadásában jelenik meg a Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators harmadik nagylemeze, a Living The Dream. A Michael „Elvis” Baskette producerrel készített lemezen Slash és Myles Kennedy énekes mellett a zenekar legutóbbi turnéin látott felállás, azaz Brent Fitz dobos, Todd Kerns basszer és Frank Sidoris gitáros játszik, és tizenkét számot rejt majd. „Nagyon izgatott vagyok a lemezre írt új dalok miatt, mert akad pár igazán erős téma, és nagyszerű, élő érzete van az egész anyagnak”, mondta még pár héttel ezelőtt a gitáros az anyagról. „Most már nyolc éve dolgozom Mylesszel, Brenttel és Todd-dal, eddig is nagyszerűen éreztük magunkat, és egyre jobbak lettünk zenekarként. Miután pedig Frank is csatlakozott hozzánk a World On Fire turnéin, úgy érzem, olyan nagyszerű előrelépés állt be kreatív téren, ami mindenképpen megmutatkozik majd ezen az új lemezen.”

slash_cA dallista az alábbi lesz:

01. The Call Of The Wild
02. Serve You Right
03. My Antidote
04. Mind Your Manners
05. Lost Inside The Girl
06. Read Between The Lines
07. Slow Grind
08. The One You Loved Is Gone
09. Driving Rain
10. Sugar Cane
11. The Great Pretender
12. Boulevard Of Broken Hearts

A csapat szeptemberben máris nekivág a turnézásnak Észak-Amerikában, és ahogy azt már sejteni lehetett, Slash párhuzamosan tolja majd saját csapata ügyeit a Guns N’ Rosesszal, hiszen utóbbiakkal novemberben Ázsiában játszik, 2019-re pedig egy újabb latin-amerikai túrát rebesgetnek. A Driving Rain dal, amely a világ egyes részein már hétvégén debütált, most végre hivatalosan és normális minőségben is meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
#6 Anonymous 2018-07-26 21:16
Sajnos Slash már nem tudja megközelíteni a Snakepit lemezek szintjét.Myles jó gyerek,de a hangjától a falat kaparom,egyszer űen nem jön be.
Néha belegondolok,ho gy a Rod Jackson féle Snakepit-el,milyen állatul szólnának az utóbbi lemezei.
Idézet
 
 
#5 rockart 2018-07-26 12:12
Idézet - Frank Taylor:
Hát ez egy rakás kula.


Így, az! Bár, lehet ha nem a Standing in the sun témáiból építkezne, és az a dal még nem lett volna, akkor azt mondom, hogy simán hozza a Slash, és csapatától elvárt szintet. Kifogytak az ötletekből? Vagy összeraktak "fiókban" lévő ötletekből egy albumot? Meg kellett volna állni a World on fire után??? Na, ezekre a kérdésekre, úgyis csak a teljes album meghallgatása után fogjuk tudni a válaszokat. Csak elég furcsa, hogy promóciós dalként pont egy ilyet választottak.
Idézet
 
 
#4 Frank Taylor 2018-07-26 10:18
Hát ez egy rakás kula.
Idézet
 
 
#3 Bjorn 2018-07-25 22:31
Nem jó, de nekem az eddigi cuccai sem tetszettek leszámítva az első Snakepit lemezt. Pedig kedvenc gitárosom.
Idézet
 
 
#2 ladymabel 2018-07-25 16:56
Idézet - rockart:
Kicsit olyan érzésem van első meghallgatás után, mintha csak ismétlése lenne a dal egyik korábbinak, valamelyik előző Slash ft. Myles Kennedy & The Conspirators albumról. (Talán, mintha ugyanazokból a riffekből állna, csak más akkordbontásban variálva.) De, semmi extra, mint mondjuk egy Anastasia-nál. Azért remélem nem ez a dal az album legerősebb dala...


Konkrétan a standing in the sun figyel be egy ponton :D Nagyon kedvelem ezt a formációt, de ettől most nem térdeltem le... ettől függetlenül várós az album :)
Idézet
 
 
#1 rockart 2018-07-25 16:23
Kicsit olyan érzésem van első meghallgatás után, mintha csak ismétlése lenne a dal egyik korábbinak, valamelyik előző Slash ft. Myles Kennedy & The Conspirators albumról. (Talán, mintha ugyanazokból a riffekből állna, csak más akkordbontásban variálva.) De, semmi extra, mint mondjuk egy Anastasia-nál. Azért remélem nem ez a dal az album legerősebb dala...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.