Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Delain és Lost Society is lesz az idei RockParton

Idén június 23-25. között rendezik meg Magyarország egyik legfeelingesebb rockfesztiválját, a RockPartot. A helyszín ezúttal is Balatonszemes lesz, az eddig bejelentett csapatokhoz pedig most újak csatlakoztak.

0121delain

Tényleg egészen nevetséges összegért, mindössze 9900 forintért lehet máris megvásárolni a bérleteket a RockPartra, amelyet ismét Balatonszemesen tartanak június 23-án, 24-én és 25-én. A szervezők idén is kitartanak az eredeti koncepció mellett, és vegytiszta rock/metal-fesztivált hoznak tető alá külföldi és számos hazai fellépő részvételével. A fellépők közül már korábban felsorakozott a finn csellómetalos Apocalyptica, a svájci folk metalos Eluveitie, a djent/prog-színtér egyik ikonja, a brit TesseracT, illetve egy örök hazai visszatérő, a Kai Hansen vezette Gamma Ray is, vagyis eddig is szépen alakul a külföldi mezőny a rendezvényen. A fentiekhez most két újabb név is társul: ott lesz a fesztiválon a holland Delain és a Braindead című friss lemezt turnéztató finn Lost Society is. A kinti nevek mellett idén is fellép Balatonszemesen a Tankcsapda és az Ossian.

1128lostsociety

További részletek itt. A tavalyi fesztről itt írtunk.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.