Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Deep Purple: Time For Bedlam címmel itt a búcsúalbum (?) első dala

Time For Bedlam címmel bemutatta első új dalát a Deep Purple. A szám a tavasszal érkező inFinite lemezen szerepel majd, amely a jelek szerint akár a zenekar hosszú történetének utolsó albuma is lehet.

1203dp

deeppurple_cA legutóbb már bevált Bob Ezrin producerrel készítette el új nagylemezét a Deep Purple. A 2013-as Now What?! utódja valamikor kora tavasszal jelenik meg az earMUSIC gondozásában, inFinite címmel. A csapatnak mindenesetre ez már a hatodik albuma lesz Steve Morse gitárossal, és a negyedik Don Airey billentyűssel, viszont akár az sem kizárt, hogy egyben az utolsó is a sorban, a most bejelentett turné címe ugyanis The Long Goodbye Tour lesz. Vagyis könnyen elképzelhető, hogy lassan a Purple is megkezdi az óvatos lassítást. Mindebben egyébként semmi meglepő nincs: a három alapember közül Ian Gillan énekes és Roger Glover basszusgitáros 71, Ian Paice dobos pedig 68 éves (ráadásul nyáron már akadtak egészségügyi gikszerei is), Don Airey billentyűs szintén 1948-as születésű, a banda legfiatalabb tagja, Morse pedig 1954-es. Örökké pedig ugyebár semmi sem tarthat…

A turné tavasszal startol, az őszi brit állomásokon már biztosan a Europe lesz a vendégzenekar, és nagyszabású arénakoncertekről van szó – márpedig a Purple odahaza az utóbbi években alapvetően ezeknél kisebb csarnokokban szokott játszani. Akár ez is arra utalhat, hogy megadják a dolgok módját. Magyar fellépésről egyelőre nem tudunk, de május 17-én, a bécsi Stadthallében már biztosan koncertet ad a zenekar. A Time For Bedlam dal alább meghallgatható, és a csapat az inFinite borítóját is közzétette.

Ian Gillan november elején Budapesten koncertezett, beszámolónkat itt olvashatod.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+5 #3 Dp road 2016-12-16 18:00
Nos...A dp allando roadja vagyok 2011 ota.
Az hogy ``márpedig a Purple odahaza az utóbbi években alapvetően ezeknél kisebb csarnokokban szokott játszani.``-Ez egyaltalan nem igaz.Rendszeresen az o2-ben van buli londonban,ami 15ezer fos arena,vagy legutobb szervezesi gondok miatt a round houseban volt camdenban,mert az o2 olyan berleti dijat kert,ami mar szinte irrealis volt,a felujitasokra hivatkozva..de a round house bulibol is 2 este volt csinalva,igy mind a 15ezer ember ki lett szolgalva,csak epp ket reszletben...na mindegy..
A zenekar terve,hogy 2018 vegen,max 2019 nagyon legelejen befejezik a turnezast,ezzel egyutt a zenekar palyafutasat is..2018ban lesznek 50 evesek,ezert akarnak akkor vegezni,az uj lemez kiadasa is azert huzodik ennyire,gyakorl atilag egy evet huztak a dolgon.Igy pont kijon idoben is.Oregek,sokszor mar kedvetlenek es mar tul nyugodtak ehhez.Uriemberek es kedvesek minden utazas alkalmaval,egy gepen utazik a zenekar es az egesz szemelyzet,de mar nem igazan nevetnek,nem beszelgetnek.Glovernek az utobbi idoban hallasi gondjai vannak,Paicenek egy kisebb agyverzese volt a nyaron,Gillan folytonos immun gondokkal kuzd,Morsenak izuleti gondjai vannak,es meg kellene muteni a csuklojat,de nem engedi,egyedul Aireynek nincs baja.Az en szerzodesem iden lejart,ami 5 eves szerzodes volt,most mar csak eves szerzodest kaptam.Viszont a dolog keplekeny...
Idézet
 
 
+3 #2 ddrum77 2016-12-15 11:19
Ian Gillant kisegítik egy kis vocoderrel? =)
Idézet
 
 
+2 #1 Purpendicular 2016-12-15 10:32
Idézet:
A The Only One dal alább meghallgatható, és a csapat az inFinite borítóját is közzétette.


Ez inkább az új Unruly Child szám címe lesz. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.