Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Chris Adler felhagyott a mellébeszéléssel, nem ő játszik az új Slipknoton

Elég komolyan felzaklatta a kedélyeket Chris Adler pár nappal ezelőtti nyilatkozata, amelyben a Lamb Of God dobosa kétértelműen fogalmazott azt illetően, ő játszotta-e fel a Slipknot új lemezét. Chrisnek valaki alighanem szólhatott, hogy ez így nem annyira oké, mert egy facebookos posztban most már tisztán és világosan leszögezte: nem ő ütötte fel az anyagot.

„Az ABC-s interjú óta még több kérdést kapok arról, részt vettem-e a Slipknot lemezfelvételeiben”, írta Adler a közösségi oldalon, miután tegnap attól volt hangos a nemzetközi metalmédia, hogy esetleg ő segítette ki a maszkos terrorbrigádot a kirúgott Joey Jordison hiányában. „Az interjú eredetileg az újonnan megnyitott kocsmámról szólt, de aztán elkanyarodtunk a témától, és a nap pletykájának fő táptalajává vált. Ahogy a riporternőnek is mondtam, nem volt és nincs is semmi közöm a dologhoz. Hízelgő, hogy sokaknak én jutottam eszébe, de nem vettem részt a lemezük elkészítésében.”

Chris persze az ABC-nek nem teljesen ezt mondta, de akkor tehát a válasz egyértelmű, a nagy kérdés pedig továbbra is a levegőben lóg: Jay Weinberg, vagy valaki egészen más?

 

Hozzászólások 

 
+1 #13 MATEo9 2014-08-19 14:46
Szóval ő volt.
Az előző interjú után Slipknoték rászóltak, hogy ne tegyen ilyen erős célzásokat, mert nem akarnak lebukni, aztán ebben az interjúban nyíltan kimondta, hogy nem ő volt.
Idézet
 
 
#12 pekkae 2014-08-18 12:18
Szerintem dobgép! De kit érdekel, mindenki használja, és soha nem panaszkodtatok még, hogy pfúúú ez dobgépet használ, jajj de szar! Pedig így igaz, minden zenekar használja!
Idézet
 
 
#11 TelekiPál 2014-08-16 20:27
Szórakoztató nézni ilyenkor milyen sokan fedezik fel magukban a szunnyadó humoristát ... pedig többségetekben szunnyadhatna tovább.
Idézet
 
 
+5 #10 kéjsóvár bohóc 2014-08-16 13:26
Ezt a dalt Gene Hoglan bal lába nyomta fel! Nagyon be volt baszva és csak ennyi tellett tőle!
Idézet
 
 
#9 Kobold 2014-08-16 09:22
Idézet - Sanctus:
Az emberek végérvényesen kigyógyultak az irónia és a heccelés felismeréséből, vagy mi van?


Igen:(
Idézet
 
 
+2 #8 Sárvári Gábor 2014-08-15 21:03
Idézet - Abracadabra:
...csendben röhögök..


Röhögj hangosan, én is úgy szoktam.
Idézet
 
 
+3 #7 Abracadabra 2014-08-15 20:54
...csendben röhögök..
Idézet
 
 
+7 #6 Sanctus 2014-08-15 17:30
Ezt most tényleg magyarázni kellett? "Nem egészen ezt mondta"...

"Jelen pillanatban nem hinném, hogy a slipknotos srácoknak szüksége lenne rám"

„Tudod, meghallgattam a nótát, és én is arra gondoltam, hogy kicsit olyan, mintha én játszanék. Viszont per pillanat egyszerűen nem emlékszem, hogy én csináltam volna."

Az emberek végérvényesen kigyógyultak az irónia és a heccelés felismeréséből, vagy mi van?
Idézet
 
 
+3 #5 bpeter 2014-08-15 14:16
Teljesen mindegy, hogy ki dobolta fel, ha jó, akkor jó, ha nem tetszik, akkor meg nem tetszik. Nekem annyira élettelen az a dobolás, hogy azon se csodálkoznék, ha gépdob lenne, és a perkák meg sokkal több szerepet kaptak, lehet, hogy emiatt is. Tudja fene, csak találgatok.
Idézet
 
 
+3 #4 józsi 2014-08-15 13:58
Én tudom ki dobolta fel a lemezt. Az, akinek a játékát hallhatjuk a The Negative One videoban.
Idézet
 
 
-5 #3 Trollmagnet 2014-08-15 13:54
najó, bevallom én doboltam fel a lemezt, bocsi ha néha kicsit ötlettelen voltam, csak még kezdő vagyok :/
Idézet
 
 
+10 #2 Azki 2014-08-15 11:03
Amúgy meg mindenki tudja, hogy Lars dobolta fel.

(ezerszer elcsépelt és mégis kihagyhatatlan)
Idézet
 
 
+12 #1 bogar 2014-08-15 10:14
Most szerintem egy kicsit több ember tudta meg, hogy kocsmát nyitott, mint egyébként.
Ügyes. :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.