Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Cathedral: nagyon súlyos, doomos búcsúalbum várható

A tervek szerint áprilisban kezdi meg búcsúalbuma, a The Last Spire felvételeit a brit doom színtér egyik vezérhajója, a Cathedral. Az anyag mindenképpen kijön még 2012 folyamán, Lee Dorrianék ugyanis utána végérvényesen beszüntetik tevékenységüket. Vagyis átfogó turné már biztosan nem kíséri majd a megjelenést.

Ahogy a frontember a Loud magazinnak adott interjújában elmondta, a banda jelenleg a dalokon dolgozik, és a The Last Spire a mostani állás szerint valamikor jövő ősszel, szeptember-október tájékán kerülhet majd a boltokba. Dorrian nemsokára leül a banda borítókészítőjével, Dave Patchett-tel is, hogy átbeszéljék a vizuális terveket az anyag kapcsán. A lemez produceri munkálatait valószínűleg a zenekar látja majd el, akárcsak az 1991-es debüt, a Forest Of Equilibrium esetében.

„Zeneileg a The Guessing Game sokkal inkább összefoglalása volt annak, amit eddig csináltunk", magyarázta az énekes. „A The Last Spire ezen a téren tényleg inkább amolyan végső nyom, ami szerintem jóval súlyosabb és doomosabb lesz, mint bármi, amit az utóbbi években készítettünk. De lesznek rajta billentyűk is, és remélhetőleg kimondottan progresszív doom album kerül majd ki a kezeink közül. Mi magunk is sokkal inkább rajta tartjuk majd a kezünket a produkción, hiszen ez az utolsó albumunk – úgy akarunk távozni, hogy az tényleg nagyot szóljon."

Dorrian egyelőre nem szövöget terveket a Cathedral utáni időkre nézve. „Bármilyen új zenei projektem is lesz, az spontán alakul majd ki. Ha a Cathedralnak vége, le akarok ülni, és néhány hónapot vagy akár egy évet is azzal töltök majd, hogy értékelem, mit ért el a zenekar. Eddig erre sosem volt időm, hiszen mindig a következő lépésen kellett gondolkodnom."

A Cathedral nem sokkal azt követően alakult meg 1989-ben, hogy Dorrian kilépett a Napalm Death-ből. Az új zenekar tempókat tekintve a grindcore ellenpontjában utazott, és összesen kilenc stúdióalbumot készítettek, a legutolsót, a dupla The Guessing Game-et tavaly. A jelenlegi felállásban már csak Dorrian és Garry „Gaz" Jennings gitáros képviselik az eredeti tagságot, de Leo Smee basszusgitáros és Brian Dixon dobos az 1994-es Statik Majik EP óta velük vannak, vagyis a banda nagyon régóta stabil összeállításban dolgozik. Ennek ellenére nemrég az eredeti négyes is összeállt pár kiemelt fellépés erejéig.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 Crooked Figurehead 2011-12-28 15:34
Kibaszottul várjuk!
Idézet
 
 
+2 #1 Dani 2011-12-28 15:25
Lesz még egy album? Oooooooooooh, yeaaah!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.