Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Brutális rekord: a MAHASZ első tizennégy helyén a Tankcsapda áll

Elképesztő rekordot produkált a Tankcsapda a régi lemezek nyomott árú újrakiadásaival, ami még akkor is roppant komoly eredmény, ha tudjuk, mennyire alacsonyak a magyarországi hanghordozó-eladások: az aktuális MAHASZ eladási lista első tizennégy helyén Lukácsék állnak.

Különlegességgel jelentkezett Magyarország legnépszerűbb rockzenekara: a Tankcsapda darabonként 990 forintos áron, a legutóbbi Rockmafia Debrecen albumnál már olyannyira bevált módon kizárólag a MOL kutaknál hozta forgalomba összes eddigi kiadványának újrakiadását. Mindez összesen tizenhárom korábbi albumot jelent remaszterizált formában, aktualizált bookletekkel, digipak csomagolásban, illetve egy extra tizennegyediket, rajta exkluzív érdekességekkel. Különösebben nem meglepő, hogy utóbbi anyag, az Igazi hiénák simán a MAHASZ első helyén debütált – az azonban már igen kemény, hogy az aktuális hazai eladási lista további tizenhárom helyét szintén a Tankcsapda foglalja el, akik mindezzel Zámbó Jimmy 2001-es Guinness-rekordját döntötték meg. Mint emlékezetes, a Király halála után nem sokkal „csak” a sor első tizenhárom pozíciójára tenyerelt rá korábbi anyagaival.

Az Igazi hiénákat A legjobb méreg és a Jönnek a férgek követi a dobogón, majd a többi lemez következik: az Agyarország (4.), Az ember tervez (5.), a Punk & Roll (6.), az Élni vagy égni (7.), a Tankológia (8.), a Baj van!! (9.), a Mindenki vár valamit (10.), a Ha zajt akartok! (11.), a Connektor:567: (12.), a Minden jót (13.) és a Rockmafia Debrecen (14.). Lukácsékat egyébként a Nickelback követi a sorban az aktuális The Best Of Nickelback Volume 1 válogatással, majd a Hooligans következik a Históriával, és csak utánuk áll Lady Gaga az Antipoppal.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+4 #50 bogar 2013-11-25 09:58
Hétvégén megvettem a Legjobb Méreg lemezt.

Hagyjam el a termet? :-)
Idézet
 
 
+5 #49 Simon Zoltán 2013-11-24 13:47
Idézet - kmaker:
Idézet - Simon Zoltán:
Idézet - kmaker:
ki a f*szt érdekel lady gaga?
amúgy meg a tankcsapda megint(még mindig) hülyére vette az embereket: újracsomagolták a régi áruikat, és máris keresnek vele egy vagon pénzt. A sok birka meg veszi az újrakiadott dolgokat..

Most nem azért, de jó néhány lemezüket kb el se lehetett érni eredetiben, ha csak nem nyomozott utána az ember egy jó darabig. Akkor az AC/DC meg az Iron Maiden is hülyére vesz mindenkit, hogy kiadnak egy csomó régi cuccot feljavítva?

Ööö, izé... Normális vagy? Komolyan a acdc-t meg a maiden-t a tankcsapdához hasonlítod? Nem tudom ezt hogy képzelted, de röviden annyit, hogy a tankcsapda egy jó nagy fos garázsbanda garázs zenével, az előbbi kettő meg... na azokra nincs szó, de nem is kell igazából: rock-metal világtörténelme t írtak - így röviden.

Nem állítottam, hogy normális vagyok, de köszi a kérdést. :) Szerintem maradjunk annyiban, hogy a Tankcsapda a TE véleményed szerint "fos garázsbanda garázs zenével". Egyébiránt meg nem az együtteseket hasonlítottam, hanem azzal példálóztam, hogy az AC/DC és a Maiden is megcsinálta, hogy újra kiadták régebbi kiadványaikat feljavítva/felturbózva. Jelenleg ugye a TCS is ezt tette a lemezeivel. Nem értem hol ezzel a probléma.
Idézet
 
 
-3 #48 kmaker 2013-11-24 13:14
Idézet - zombee:
Idézet - kmaker:
Idézet - Simon Zoltán:
Idézet - kmaker:
ki a f*szt érdekel lady gaga?
amúgy meg a tankcsapda megint(még mindig) hülyére vette az embereket: újracsomagolták a régi áruikat, és máris keresnek vele egy vagon pénzt. A sok birka meg veszi az újrakiadott dolgokat..

Most nem azért, de jó néhány lemezüket kb el se lehetett érni eredetiben, ha csak nem nyomozott utána az ember egy jó darabig. Akkor az AC/DC meg az Iron Maiden is hülyére vesz mindenkit, hogy kiadnak egy csomó régi cuccot feljavítva?

Ööö, izé... Normális vagy? Komolyan a acdc-t meg a maiden-t a tankcsapdához hasonlítod? Nem tudom ezt hogy képzelted, de röviden annyit, hogy a tankcsapda egy jó nagy fos garázsbanda garázs zenével, az előbbi kettő meg... na azokra nincs szó, de nem is kell igazából: rock-metal világtörténelme t írtak - így röviden.



Tehát ha rocktörténelmet írtál, kiadhatod remaszterelve a régi lemezeidet, de ha napjaink legsikeresebb csóri magyar rockzenekara vagy, akkor még a 20 éve nem kapható lemezeidet sem nyomhatod újra? Felnőtt egy generáció, amelyik nem is tudta eredetiben beszerezni a Punk&Roll-t és a Legjobb mérget, és minden jel szerint van rá némi igény ma is. Tavaly kiadták újra a teljes Kalapács életművet is, mocskos szemét kapitalisták.

Kedves Netgengszer!
Teljesen máshogy értelmezted a dolgot. De nem baj, nem te vagy az egyetlen szerény országunkban, aki nem tud szöveget értelmezni.
Idézet
 
 
+6 #47 zombee 2013-11-24 13:07
Idézet - kmaker:
Idézet - Simon Zoltán:
Idézet - kmaker:
ki a f*szt érdekel lady gaga?
amúgy meg a tankcsapda megint(még mindig) hülyére vette az embereket: újracsomagolták a régi áruikat, és máris keresnek vele egy vagon pénzt. A sok birka meg veszi az újrakiadott dolgokat..

Most nem azért, de jó néhány lemezüket kb el se lehetett érni eredetiben, ha csak nem nyomozott utána az ember egy jó darabig. Akkor az AC/DC meg az Iron Maiden is hülyére vesz mindenkit, hogy kiadnak egy csomó régi cuccot feljavítva?

Ööö, izé... Normális vagy? Komolyan a acdc-t meg a maiden-t a tankcsapdához hasonlítod? Nem tudom ezt hogy képzelted, de röviden annyit, hogy a tankcsapda egy jó nagy fos garázsbanda garázs zenével, az előbbi kettő meg... na azokra nincs szó, de nem is kell igazából: rock-metal világtörténelme t írtak - így röviden.



Tehát ha rocktörténelmet írtál, kiadhatod remaszterelve a régi lemezeidet, de ha napjaink legsikeresebb csóri magyar rockzenekara vagy, akkor még a 20 éve nem kapható lemezeidet sem nyomhatod újra? Felnőtt egy generáció, amelyik nem is tudta eredetiben beszerezni a Punk&Roll-t és a Legjobb mérget, és minden jel szerint van rá némi igény ma is. Tavaly kiadták újra a teljes Kalapács életművet is, mocskos szemét kapitalisták.
Idézet
 
 
#46 kmaker 2013-11-24 13:00
Idézet - Simon Zoltán:
Idézet - kmaker:
ki a f*szt érdekel lady gaga?
amúgy meg a tankcsapda megint(még mindig) hülyére vette az embereket: újracsomagolták a régi áruikat, és máris keresnek vele egy vagon pénzt. A sok birka meg veszi az újrakiadott dolgokat..

Most nem azért, de jó néhány lemezüket kb el se lehetett érni eredetiben, ha csak nem nyomozott utána az ember egy jó darabig. Akkor az AC/DC meg az Iron Maiden is hülyére vesz mindenkit, hogy kiadnak egy csomó régi cuccot feljavítva?

Ööö, izé... Normális vagy? Komolyan a acdc-t meg a maiden-t a tankcsapdához hasonlítod? Nem tudom ezt hogy képzelted, de röviden annyit, hogy a tankcsapda egy jó nagy fos garázsbanda garázs zenével, az előbbi kettő meg... na azokra nincs szó, de nem is kell igazából: rock-metal világtörténelme t írtak - így röviden.
Idézet
 
 
#45 Zoli 2013-11-23 19:19
Szerintem meg egy zenész reklámozzon csak a zenével összefüggő dolgokat: pl: hangszer, erősítő, stb. ezzel nem irritálják az embereket. Amúgy még sosem vettem piát reklám miatt inkább számított a tapasztalás, az íz vagy az hogy szomjas vagyok.
Idézet
 
 
+5 #44 Tuonela 2013-11-23 12:07
Idézet - metalhead:
Vicces hogy ha a Motörhead jön ki egy lemezzel vagy a Kiss vagy az ACDC akkor az kiràly...pedig ők is 30 ève ugyanazt csinàljàk ès nem is vàrja senki hogy màsok legyenek.


Tényleg minden rosszindulat nélkül, szerintem a Rockmafia Debrecen azért nem említhető egy lapon mondjuk a Black Ice vagy Monster albumokkal, még hazai viszonylatban sem. Persze el tudom képzelni, hogy valakinek "újszülöttnek minden vicc új" alapon éppen a Rockmafia Debrecen lesz A Rocklemez, de szerintem a régebbi TCs lemezekhez képest kifejezetten gyenge.
Idézet
 
 
+5 #43 metalhead 2013-11-23 00:25
Vicces hogy ha a Motörhead jön ki egy lemezzel vagy a Kiss vagy az ACDC akkor az kiràly...pedig ők is 30 ève ugyanazt csinàljàk ès nem is vàrja senki hogy màsok legyenek. Èn sem akarom őket megvàltoztatni.Ha Ozzy Samsung tvt reklàmoz vagy pld a Motörhead tàrsasjàtèkot ad ki az is true. Na ha itthon valaki ugyanezt megcsinàlja rögtön a szemèt annyàt szidjàtok meg az eladta magàt duma jön. Àlszentek vagyunk mi magyarok ennyi. A Tcs szerintem profin tolja akàr tecik akàr nem
Idézet
 
 
-4 #42 dvid 2013-11-22 21:49
istenek :)
Idézet
 
 
+7 #41 traveller79 2013-11-22 21:19
Nem az alkoholmentes sör a reklámozása a lényeg,hanem,ho gy a Tankcsapda 1997-ig fejlődött,onnan tól saját magukat ismétlik és még csak be sem vállalják.Pedig a Connektor-ral bebizonyították ,hogy tudnának zeneileg-szövegileg is érdekesebb dolgokat csinálni.
És nem arról van szó,hogy "Nem olyanok,mint régen",mert persze,hogy nem olyanok,viszont ugyanazokat a sablonokat csócsálják.Számomra ez unalmas és nevetséges.
Az pedig külön megérne egy misét,hogy mennyire abszurd az,hogy egy mai tizenéves számára még mindig ők jelentik A rockbandát.
Idézet
 
 
+6 #40 Szőlő 2013-11-22 17:29
No, álljunk már meg. 39 éves vagyok, végignéztem a tankcsapda életútját, szeretem is őket. Vegyük már sorra a dolgokat.
1. Soproni alk.mentes sör-bármilen hihetetlen, nem kell alkesznek lenni, hogy szeresd a rockzenét. Semmi gond nincs azzal, hogy egy ilyen sört reklámoznak, elvégre mégsem egy danone-reklám, az tényleg sok lenne.
2. Saját pálesz.-Aki akarja igya, vegye. Ezer külföldi ilyen pl. van, pont mától lehet nálünk is kapni az ac/dc-sört, a maiden trooper-söre is fasza. A maiden is eladta magát? Nekik nagyon nagy szükségük lehet rá.:-)
3. Remasterek.-Kurvára ideje volt már megcsinálni őket. A régiek szarul szóltak+nem is lehetett megvenni őket. Még olcsón is adják, hát tényleg a kurv@ anyjukat már. :-)
Idézet
 
 
+8 #39 KoaX 2013-11-22 17:29
Idézet - Motörbreath:
Nagy gratula a Tankcsapdának a sikerhez!

Bárcsak több rockbanda is utánuk tudná csinálni.


Ez a lényeg baszki....
Amúgy az eladós emberkéknek üzenem, hogy akkor minden zenész ribanc, akit szponzorál, vagy támogat valamilyen gitárerősítő,do b,cintányér,git ár márka, vagy bármi, ami segíti őket a zenélésben.
És senki ne mondja nekem azt, hogy az nem számít akkor kurvulásnak mikor Vinnie Paul a leggagyibb olcsó cin-en virít, és azt üzeni, hogy azt vedd meg, emrt Ő is ezt használta ( még amikor köze nem volt a doboláshoz)
Szóval ennyit arról, hogy sör, vaj, chips, motorolaj, vagy potemix.....
A reklám meg tökéletesen elérte a célját hiszen most is az adott sörröl beszélünk, és mindenki tudja, hogy melyik márka!
HA a soproni egy ismeretlen színészt rak be,v agy kér meg, soha nem beszélnének ennyire a sörről.....
Idézet
 
 
+2 #38 KoaX 2013-11-22 17:22
[quote name="kéjsóvár bohóc"][quote name="bogar"][quote ember abszod, azon túl mert szeretsz zenélni, azért csinálod, hogy megmutasd a népnek, akkor már hiteltelen az ultra kicsi fos zenekar is....
Idézet
 
 
+7 #37 Motörbreath 2013-11-22 16:55
Nagy gratula a Tankcsapdának a sikerhez!

Bárcsak több rockbanda is utánuk tudná csinálni.
Idézet
 
 
+2 #36 Simon Zoltán 2013-11-22 16:16
Idézet - kmaker:
ki a f*szt érdekel lady gaga?
amúgy meg a tankcsapda megint(még mindig) hülyére vette az embereket: újracsomagolták a régi áruikat, és máris keresnek vele egy vagon pénzt. A sok birka meg veszi az újrakiadott dolgokat..

Most nem azért, de jó néhány lemezüket kb el se lehetett érni eredetiben, ha csak nem nyomozott utána az ember egy jó darabig. Akkor az AC/DC meg az Iron Maiden is hülyére vesz mindenkit, hogy kiadnak egy csomó régi cuccot feljavítva?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.