Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Berlinben stúdiózik az In Flames

0527ifMegkezdte a munkálatokat új nagylemezén a svéd In Flames. Anders Fridenék Berlinben dolgoznak, az album pedig valamikor jövő év első felében jelenhet meg.

A berlini Hansa Studiosban fogott bele új, sorrendben tizenegyedik albuma munkálataiba az In Flames. A stúdióban korábban olyan nagyságok dolgoztak, mint David Bowie, a U2 vagy a Depeche Mode, és olyan mérföldkő lemezek készültek itt, mint Bowie Heroes-a vagy Iggy Pop Lust For Life-ja. „Amikor az év elején először meglátogattam a stúdiót, libabőrös lettem”, mondja Friden. „Hihetetlen történelem lengi be az egész létesítményt kívül és belül, és a része szeretnék lenni ennek. Itt bizony varázslat született, ami remélhetőleg ránk is hat majd.”

Az In Flames legutóbbi albuma, a 2011-es Sounds Of A Playground Fading komoly siker volt, Németországban például az eladási listák első helyén kezdett. A Deliver Us című single Svédországban nemrég platina fokozatot ért el, ez 40 ezer eladott példány után jár a maxik esetében (és most már az on-demand szolgáltatásokban regisztrált audió- és videóstreamek is beleszámítanak).

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.