Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Azt akartuk, hogy a dalban benne legyen a kissé súlyosabb és a melankolikusabb, dalközpontúbb Riverside is”

Story Of My Dream címmel új dalt mutatott be a Riverside. A zenekar fennállásának húszéves jubileumára rukkolt elő a számmal.

1021riverside

Friss dallal jelentkezett a lengyel Riverside. A Story Of My Dream az első szám a banda új felállásában, amelyben már fix tagként szerepel a 2016-ban elhunyt Piotr Grudziński gitáros utódja, Maciej Meller. „Azt akartuk, hogy a dalban benne legyen a stílusunk minden jellegzetes eleme, az első évtized kissé súlyosabb Riverside-ja és a melankolikusabb, dalközpontúbb második évtized is – mondja a csapat főnöke, Mariusz Duda. – Bizonyos szempontból ízelítő a szám azt illetően is, hogyan szól majd az új, 2022-ben esedékes nyolcadik lemezünk."

A dal ugyanakkor a számos ritkaságot rejtő, november 19-én esedékes kétrészes válogatás első felén, a Riverside 20 - Vol.1, The Shortson kap helyet, utóbbi párja pedig a Riverside 20 - Vol.2, The Longs lesz. A kiadványok dallistája az alábbi:

Riverside 20 - Vol.1, The Shorts

01. Story of My Dream (05:47)
02. In Two Minds (04:35)
03. Loose Heart (04:47)
04. Acronym Love (04:43)
05. Conceiving You (03:40)
06. I Turned You Down (04:34)
07. Panic Room - Radio Edit (03:52)
08. Through The Other Side (04:05)
09. Forgotten Land - Radio Edit (05:10)
10. The Depth of Self-Delusion - Radio Edit (04:59)
11. We Got Used To Us (04:09)
12. Shine (04:07)
13. Lost (05:51)
14. Addicted (03:58)
15. Time Travellers - Radio Edit (05:19)
riverside_c16. Vale of Tears (04:48)
17. Guardian Angel (04:23)
18. Lament (05:06)
19. River Down Below - Radio Edit (04:25)

Riverside 20 - Vol.2, The Longs

01. The Same River (12:07)
02. DNA Ts. Rednum Or F.Raf (07:20)
03. Second Life Syndrome (15:40)
04. Dance With The Shadow (11:38)
05. Ultimate Trip (13:13)
06. Rapid Eye Movement 2016 (12:40)
07. Egoist Hedonist (08:56)
08. Left Out (10:58)
09. Living In The Past (10:15)
10. Deprived (08:24)
11. Escalator Shrine (12:40)
12. Towards The Blue Horizon (08:08)
13. Wasteland (08:25)
14. The Curtain Falls (07:57)

A dal klipje alább megtekinthető.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.