Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Az volt a célunk, hogy súlyos dalt írjunk, benne egy Red Hot Chili Peppers-féle refrénnel”

Október 27-én, V címmel jelenik meg a Hollywood Undead új albuma. A zenekar California Dreaming címmel most bemutatta az első szerzeményt a lemezről.

0725hu

Ötödik albumát adja ki ősszel a Hollywood Undead, akik California Dreaming címmel már az első dalt is közzétették az anyaghoz. „Kalifornia két oldalát boncolgatja a dal”, mondja J-Dog énekes/multihangszeres. „Egyfelől ott van a giccs, a csillogás, a nap és a szörf, ezzel szemben pedig azok az emberek, akik teljesen elbaszott körülmények között élnek és nem tudják fizetni a lakbért, a seggfej celebek és az egész hamis látszat a felszínen. Az volt a célunk, hogy súlyos dalt írjunk, benne egy Red Hot Chili Peppers-féle refrénnel, amolyan old school hangulatban, de újszerű tálalásban.”

Ami magát a lemezt illeti, Johnny 3 Tears basszer szerint nem véletlenül lett ez a címe: „Öt tesó vagyunk, és ez az ötödik lemezünk. Semmi sem fejezi ki annyira a zene velejét, mint ez a szám, hiszen a numerológiának komoly ereje van. Amikor azt mondtuk: five, annak egyszerűen jelentősége volt, hiszen mind egyetértettünk ebben az egy szóban, abban, hogy megmutatja, kik vagyunk. És persze egyfajta főhajtás is ez az első lemezünk No. 5 dala irányába, ami az ötödik szerzeményünk volt. Ezen túlmenően pedig egyfajta utalást rejt arra a titkos rajongói társaságra is, amely az elmúlt évtized során támogatott bennünket. Maga a szám is jelentős, és ez a pillanat is az számunkra.”

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.