Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Az előző két album anyagi kudarca robbanthatta szét a The Hauntedot

0630hauntedElég rendesen megosztja a tábort a The Haunted visszatérő lemeze, az Exit Wounds, ám a csapat nem erőlködött azzal, hogy direkt durva hangzású albumot készítsenek. Patrik Jensen gitáros/főnök egy friss interjúban ugyanakkor elárulta: a felállás változásait elsősorban az előző két album anyagi sikertelensége okozta.

„Három tagot veszítettünk el 2012 folyamán különböző okokból, de elsőként Peter távozott”, idézte fel a történteket Jensen az EMP Rock Invasionnek. „Négyen elkezdtünk új énekest keresni, aztán augusztusban Anders is elment, és egy hétre rá Per is követte. Így ketten maradtunk Jonas Björlerrel. Szerintem a kilépett tagok döntéseinek hátterében részben az húzódott meg, hogy az akkori felállás két utolsó lemeze, a Versus és az Unseen nem volt túl sikeres. Profi zenészként dolgoztunk tizenhárom éven keresztül, és szükséged van rá, hogy pénzt keress, hiszen abból tudsz kaját venni és fizetni a lakbért. Ha nem keresel pénzt, bajba kerülsz. Szóval ez biztos benne volt. És csalódottak, frusztráltak voltunk amiatt is, hogy az emberek nem értették meg az Unseen lemezt.”

Ennek ellenére az újjáéledt zenekarnak nem kellett görcsösen erőlködnie, hogy a friss Exit Woundson ismét a régi, durvább hangzásukat produkálják. „Ez a zenekar mindig öt emberből állt, akik közösen írták a zenét: mindannyian főnökként viselkedünk. Marco a Face Downból jött, nekem ott volt a Séance, az ikreknek az At The Gates, és így tovább. Minden egyes albumunk úgy állt össze, hogy fogalmunk sem volt, mi fog kisülni belőle: bedobáltuk a közösbe a riffjeinket, aztán mindenki belefolyik a munkába, és aztán összeállnak a dalok. Ugyanez volt az ábra az Unseennél is: nem tudtuk előzetesen, hogy úgy fog szólni, és az Exit Woundsra is ez áll. Sosem ülünk le előzetesen megbeszélni, hogy most akkor ilyen és ilyen albumot kell csinálnunk. Szerintem ugyanakkor logikus, hogy ez most ilyen lett, hiszen az első lemezünk dobosával, illetve a kettes és a hármas album énekesével játszunk, Jonas és én pedig mindig is itt voltunk.”

 

Hozzászólások 

 
-2 #1 pekkae 2014-10-09 10:49
Nem az a baj, hogy nem értették meg, hanem nem akartak még egy olyan lemezt megvenni, ami már más zenekaroktól tucatjával megvan otthon!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.