Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Az elmúlt tíz évben sok minden megváltozott, de ez a név a közös sikereinkre emlékeztet”

Toxic Twins Project néven zenél ismét közösen Takács „Jozzy” József és Kozó „Kozy” Tamás, akik annak idején a Wendigo soraiban játszottak együtt. Az első dal máris meghallgatható.

0131toxictwins

A Toxic Twins két gitáros, Jozzy (The Hellfreaks, Live Life Hard band, Szarka Tamás és Ghymes, ex-Leander Rising, ex-Wendigo) & Kozó „Kozy” Tamás (ex-Wendigo, ex-Da Capo) projektje. „A zenei projektet 2020-ban hívtuk életre azzal a céllal, hogy számunkra kedves zenét írjunk, és olyan énekesekkel készítsünk dalokat, akiket nagyra becsülünk. Természetesen lesznek azért instrumentálisan hangszerelt zenéink is”, mondják. „2004 és 2010 között a Fonogram-díjas Wendigo zenekarban játszottunk együtt, majd útjaink szétváltak. A barátság szerencsére megmaradt, így csak idő kérdése volt, hogy az szálak a zenei pályánkon is újra összefussanak. Hogy miért választottuk a Toxic Twins Project nevet? A wendigós időkben a zenekarban játszó barátaink hívtak így bennünket – talán eredetileg BZ ötlete volt –, miután a hajkoronánk hiánya miatt erőteljes volt a hasonlóság, valamint a zenekari munka mellett a party időszakában is 110 százalékos teljesítményt nyújtottunk. Annak ellenére, hogy az elmúlt tíz évben sok minden megváltozott, ez a név a közös sikereinkre emlékeztet, és arra inspirál bennünket, hogy tudásunkat és tehetségünket újra egyesítve modern és vehemens gitáralapú zenéket alkossunk.”

A zenekar első klipje, a Horváth Istvánnal, azaz Pityesszel készített Megközelíthetetlen máris megtekinthető. Idén még további négy-öt dal megjelenését tervezik.

 

Hozzászólások 

 
#2 Hurka Dénes 2021-02-01 14:10
Idézet - bogar:
Lemezt, pólót, koncertet akarok.


Én meg cédét, kardigánt és hangversenyt!!!
Idézet
 
 
#1 bogar 2021-01-31 11:31
Lemezt, pólót, koncertet akarok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.