Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Az életben bekövetkező elkerülhetetlen változásokról szól a dal”

Shed My Skin címmel pár napja új számot mutatott be a Within Temptation, amely már a harmadik önálló kislemezdal a bandától a közelmúltban. A csapat a közeljövőben nagyszabású livestream-bulikra készül.

1121wt

Két és fél éve jelent meg a holland Within Temptation legutóbbi albuma, a Resist, amelyre többet kellett várni a korábbiaknál. Sharon den Adelék azóta két kislemezdalt mutattak be, az Entertain You-t, illetve a The Purge-öt. Ezeket most a Shed My Skin követte a sorban: utóbbit a német Annisokay zenekarral közösen készítették. „Az életben bekövetkező elkerülhetetlen változásokról szól a dal – mondja az énekesnő. – Arról, hogy azzá válunk, akikké válnunk kell, akár annak árán is, hogy elveszítünk olyanokat, akiket szeretünk, de más irányba fejlődtünk, mint ők. Az igazi fejlődés ott kezdődik, ahol a komfortzónák véget érnek, és pontosan erről szól ez a nóta is: ha nem változunk, nem fejlődünk. Ha pedig nem fejlődünk, nem is élünk igazán.”

A Within Temptation a következő napokban nagyszabású, különlegesnek ígért streamkoncerteket ad, az európai közönségnek szánt fellépést július 15-én és 16-án, este 8 órától lehet megnézni. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#1 Tuonela 2021-07-04 07:51
Szomorú hallani, amikor egy szebb napokat megélt zenekarnál ennyire elfogy az ihlet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.