Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Az Adam Lambert-féle Queen és a Faith No More is a Sonisphere-eket erősíti

Egyre masszívabb a formálódó európai Sonisphere fesztiválok programja: most például az angol és a francia változatok felállását hozták nyilvánosságra, és ugyan a műsor még nem teljes, már így is igen komoly a névsor.

Az angol Sonisphere Knebworthben kerül megrendezésre július 6-8. között, és azok után, hogy az egy hónappal korábban esedékes Download elsüti a legtöbb európai Sonisphere headlinereként játszó Metallicát, itt már természetesen nem James Hetfieldék játszanak majd főbandaként. Az első napon a hamarosan Monster címmel új albumot megjelentető KISS, a másodikon az Adam Lamberttel kiálló Queen, a harmadikon pedig a Faith No More lesz az első számú húzónév. Rajtuk kívül többek között ott lesz még a fellépők között az Evanescence, a Marilyn Manson, a Mastodon, az Incubus, a Within Temptation, a Wolfmother, az élőben áprilisban debütáló, újjáalakult Refused, a Fields Of The Nephilim és a Ghost is. Emellett a pénteki kezdőnapra a szervezők még egy később bejelentendő különleges vendéget is ígérnek. A párhuzamosan, július 7-8-án esedékes francia Sonisphere két headlinere a Faith No More és az Evanescence lesz, de itt is fellép a Marilyn Manson és a Wolfmother, a súlyosabb vonalat pedig a Machine Head és a Soulfly is erősíti majd.

2012 első Sonisphere-jére egyébként május 10-én kerül sor Varsóban, a fellépők között a Metallicával, a Machine Headdel, a Black Label Societyvel és a Gojirával. Madridban május 24-26. között szintén a Metallica lesz a főattrakció, a második fő húzónévnek pedig a Soundgarden ígérkezik. A program természetesen nem merül ki ennyiben: a Slayer, az Offspring, az Evanescence, a Fear Factory, a Within Temptation, a Mastodon, a Kyuss Lives!, a Children Of Bodom, a Gojira, a Skindred, a Clutch, az Orange Goblin és a Ghost is felbukkannak majd. A május 30-ai svájci Sonisphere-re a Metallica, a Slayer, a Motörhead, a Gojira és az Eluveitie csábítja a nézőket, a június 4-én esedékes finn fesztiválon pedig a Metallica, a Machine Head, az Amorphis, a Gojira és a Ghost részvétele biztos. A Metallica mindegyik eseményen teljes fekete albumot játszik majd.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 M 2012-02-21 18:03
Érdekes névsor, de azt nem értem, hogy a Queen-nek tényleg szüksége van arra, hogy végképp lejárassa magát?
Idézet
 
 
+2 #1 OutbreakOfEvil 2012-02-21 13:55
a Big 4 utan ez egy vicc
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.