Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Augusztusban ismét Budapesten lép fel a Helmet

Legutóbbi, Dead To The World című lemezével tér vissza Európába nyáron a Helmet, és természetesen Budapest sem marad ki a sorból, hiszen a csapat frontembere rajong a fővárosért. A zenekar augusztus 7-én ismét a Dürer Kertben játszik.

0911helmet

Az amerikai Helmet 1989-ban alakult, hozzánk azonban csak 2008-ban jutott el először az addigra az aranylemezes és Grammy-díjra jelölt, 1992-es Meantime-mal befutott formáció. Page Hamilton frontember leginkább a „gondolkozó emberek metalbandája” címszóval illeti saját zenekarát, a kritikusok szerint pedig ők voltak azok, akik képesek voltak egy korábban nem létező hidat képezni az indie-rock és a metal között, de hatással voltak többek közt a Toolra, a Panterára, a Mastodonra és a Limp Bizkitre is. Bárhogy is legyen, a Helmet az elmúlt évtizedek során megjelent lemezeikkel és frenetikus koncertjeikkel a legjobb koncertzenekarok közé tartoznak: aki látta már őket élőben, tudhatja, mire számíthat.

Mivel Hamilton rajong Budapestért, a magyar főváros stabil állomása az európai turnéknak. Most, a budapesti koncerttel egyetemben a Helmet tizenhárom másik városban fordul még meg Belgiumtól Magyarországig, de a headliner koncerteken túl több, még be nem jelentett fesztiválfellépésük is lesz. A csapat legutóbbi albumával, a Dead To The Worlddel turnézik, hozzánk pedig augusztus 7-én térnek vissza a Dürer Kertbe. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.