Shock!

május 10.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Augusztus végén jelenik meg Chris Caffery új szólóalbuma

1222caffery Az idei év egyik kiemelt eseménye mindenképpen a Savatage wackeni újjáalakuló headliner-bulija, de a zenekar tagjai természetesen ettől még továbbra is ezerrel pörgetik egyéb ügyeiket. A Trans-Siberian Orchestra mellett Chris Caffery gitárosnak egy új szólóalbum elkészítésére is jutott ideje.

Your Heaven Is Real címmel jelenik meg augusztus 21-én, a Metalville kiadónál Chris Caffery új, sorrendben ötödik szólóalbuma. A gitáros legutóbb 2009-ben hozott ki saját lemezt House Of Insanity címmel, a folytatáson pedig gyakorlatilag mindent ő vállalt be az énektől a gitárokon és a billentyűkön át egészen a basszusgitárig, mindössze a dobokat nyomja Brian Tichy, bizonyos billentyűs témákért pedig Lonnie Park felelt. „Ez egy roppant különleges album számomra", mondja Chris. „Sok új kezdetet reprezentál. Nagyon élvezem, hogy a gitározás mellett énekelhetek is, és nem kizárólag a saját életemről, hanem az életről általában is szólhatok a zene nyelvén. Remélem, mindenki annyira élvezi majd ezt az új utazást, mint amennyire én élveztem az elkészítését."

0705cafferycA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Your Heaven Is Real
02. Arm And A Leg
03. Just Fine
04. Why
05. Damned If You Do, Dead If You Don't
06. Hot Wheelz
07. I Never Knew
08. Sick And Tired
09. Death By Design
10. 2-26-15
11. Too Soon To Be Too Late
12. Over And Over
13. Come Home

A Savatage július 30-án játszik Wackenben.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.