Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Augusztus 23-án jön az új Annihilator, a koncertekkel körbelövik Magyarországot

0530annihilatortourFeast címmel a nyár végén jelenik meg a kanadai thrash/speed istenség Annihilator új nagylemeze, amelyről egyelőre még nem tudni túl sokat, az azonban már biztos, hogy Jeff Watersék ősszel elég alapos turnéra érkeznek Európába. Magyar dátum sajnos nem lesz, de Bécsben meg lehet nézni őket október 24-én.

Augusztus 23-án jelenik meg az Annihilator új nagylemeze, a Feast, amely három évvel követi a banda legutóbbi stúdióalbumát. A lemez Hjules-féle borítóján az egyik legfelkapottabb spanyol szupermodell és tévés műsorvezető, Pilar Rubio feszít majd egy cseppet elváltoztatva, maga a zene pedig Waters mester korábbi ígéretei szerint egyaránt lesz hagyományőrző és modern. Ezúttal arra is komoly esély mutatkozik, hogy az album – az 1993-as Set The World On Fire óta először – hivatalosan, CD formátumban is megjelenjen Észak-Amerikában, a banda több kiadóval is tárgyalt ennek lehetőségéről az utóbbi időszakban. A zenekar jelenlegi felállásában Jeff mellett Dave Padden énekes/gitáros, Al Campuzano basszer és Mike Harshaw dobos játszik: Padden immáron messze a legtöbb ideje szolgáló Annihilator frontember, hiszen tíz éve zenél a bandában.

Az Annihilator a nyáron hat európai metal fesztiválon lép fel: ezek közül három a közvetlen közelünkben lesz, hiszen július 25-én a szlovéniai Tolminban, a Metaldaysen játszanak, augusztus 3-án az ausztriai Spital am Semmeringben lehet őket elcsípni a Metal Invasion feszten (itt övék az egyik headlineri pozíció is), augusztus 10-én, két nappal wackeni jelenésük után pedig Szlovákiában, Terchovában koncerteznek egy Terchovský Budzogáň nevű rendezvényen, ahol a Biohazard is ott lesz. A csapat ezután októberben egy önálló lemezbemutató turnéra is visszatér a kontinensre, magyar állomás azonban nem lesz, pedig utoljára a 2003-as Szigeten jártak nálunk: aki látni szeretné őket, annak Bécsig, a Szenéig kell utaznia október 24-én.

Öröm az ürömben, hogy a zenekar 2014 első felére újabb európai dátumokat ígér, köztük további kelet-európai fellépésekkel. Reménykedjünk...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.