Shock!

május 12.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Atrocitások nélkül, rendben futott le a Laibach két észak-koreai fellépése

Észak-Koreában az sem feltétlenül biztos, ami megtörtént, de a mostani eset kivételt képezett: a Laibach valóban bejutott a világ legzártabb diktatúrájába, és valóban két koncertet is adott Phenjanban augusztus 19-én és 20-án.

0822laibach

Ahogy azt már korábban beharangoztuk, Észak-Koreában adott két koncertet a szlovén Laibach a héten, és ezzel történelmet írtak, hiszen nyugati előadó még soha nem játszott azelőtt az ázsiai országban. Az apropót a Koreai-félsziget japán uralom alóli felszabadulásának hetvenedik évfordulója adta, és a két phenjani fellépést természetesen fel is vették, hogy 2016-ban egy dokumentarista jellegű anyagot készítsenek belőlük. A fellépések ténye igazából annyira meglepő, hogy bejelentésükkor még a Laibach rajongói oldalain is szkeptikusan fogadták azt, a csapattól egyáltalán nem idegen szívatásra gyanakodva, hiszen Észak-Koreában alapesetben még a külföldi zenék hallgatása is bűncselekménynek minősül, és akit ilyesmin érnek, az akár élete végéig valamelyik munkatáborban találhatja magát. Abból a szempontból viszont tökéletesen passzolt az akció a Laibachhoz, hogy a zenekar a kezdetektől fogva nagyban épített a totalitárius diktatúrákra jellemző külsőségekre és egyéb elemekre, többek között emiatt bélyegezték őket karrierjük három évtizede során többször mind kommunistának, mind fasisztának.

A phenjani közönség természetesen mindkét koncerten válogatott volt, és esténként 1500 főt tett ki. Egy rövid videóhír alább megtekinthető a sajátos túráról, remélhetőleg később több is lesz majd.

A zenekar tavaszi budapesti fellépéséről itt olvashatsz.

Címkék:

Hozzászólások 

+1 #14 abdul 2015-08-22 19:30
Idézet - Mr. Hyde:
Idézet - abdul:
jaj, ne kezdd már megint

Nem én kezdtem - megint.

nekem meg úgy tűnik.

de tudod mit, nem etetlek.
Idézet
 
-5 #13 Mr. Hyde 2015-08-22 16:36
Idézet - abdul:
jaj, ne kezdd már megint

Nem én kezdtem - megint.
Idézet
 
#12 Mr. Hyde 2015-08-22 16:34
A turisták mellé berendelt huncut kísérők valamiért mégsem engedik, hogy az oda látogatók kedvük szerint látogassanak ide-oda, és hírt adjanak róla, mekkora Disneyland is az valójában:)

Rájuk gondolsz?

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/v/t1.0-9/11885074_306386176151884_5920012403517153426_n.jpg?oh=20300128e9f2fdd7c08df20d3f0002d6&oe=5679E511
Idézet
 
#11 megmondoember 2015-08-22 14:44
Idézet - Mr. Hyde:
A Koreai-félsziget megosztottságáé rt az Egyesült Államok a felelős.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Koreai_N%C3%A9pk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g

Észak-Korea kizárólag amiatt szálka az USA által dominált nemzetközi közösség szemében, mert immár 6 évtizede útját állja a dollárdiplomáci a távol-keleti terjeszkedéséne k.
Így a KNDK koránt sem olyan rettenetes hely, mint amilyennek a média azt lefesti. Az észak-koreai rendszer lejáratására irányuló célzott propagandának lényegében minden esetben az ellenkezője igaz.
http://www.dprk360.com/

Költözz oda akkor te farok !
Idézet
 
+2 #10 abdul 2015-08-22 13:51

+4 #9 nausea 2015-08-22 12:52
Idézet - Mr. Hyde:
A Koreai-félsziget megosztottságáé rt az Egyesült Államok a felelős.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Koreai_N%C3%A9pk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g

Észak-Korea kizárólag amiatt szálka az USA által dominált nemzetközi közösség szemében, mert immár 6 évtizede útját állja a dollárdiplomáci a távol-keleti terjeszkedéséne k.
Így a KNDK koránt sem olyan rettenetes hely, mint amilyennek a média azt lefesti. Az észak-koreai rendszer lejáratására irányuló célzott propagandának lényegében minden esetben az ellenkezője igaz.
http://www.dprk360.com/

A turisták mellé berendelt huncut kísérők valamiért mégsem engedik, hogy az oda látogatók kedvük szerint látogassanak ide-oda, és hírt adjanak róla, mekkora Disneyland is az valójában:)
Idézet
 
-9 #8 Mr. Hyde 2015-08-22 12:26
A Koreai-félsziget megosztottságáé rt az Egyesült Államok a felelős.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Koreai_N%C3%A9pk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g

Észak-Korea kizárólag amiatt szálka az USA által dominált nemzetközi közösség szemében, mert immár 6 évtizede útját állja a dollárdiplomáci a távol-keleti terjeszkedéséne k.
Így a KNDK koránt sem olyan rettenetes hely, mint amilyennek a média azt lefesti. Az észak-koreai rendszer lejáratására irányuló célzott propagandának lényegében minden esetben az ellenkezője igaz.
http://www.dprk360.com/
Idézet
 
+5 #7 Cs.Attila 2015-08-22 12:06
a 80 -as években egyszer indult a Rotor nevű Heavy-Metal együttes a Ki-Mit -Tud-on, na ott láttam olyan közönséget, mint ezen az észak-koreai videón :-D :-D
Idézet
 
+4 #6 shmonsta 2015-08-22 11:51
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - Zoli:
A Laibach mióta nyugati zenekar?

Szlovénia a nyugati kultúrkörhöz tartozik. Földrajzi értelemben pedig Észak-Koreából az bőven nyugat, persze nem Nyugat-Európa, de akkor például az osztrák, svájci bandák sem azok. Politikai értelemben pedig nem tejesen az ex-keleti blokk tagja, nem álltak szovjet megszállás alatt, nem voltak a Varsói Szerződés tagjai és a KGST-é sem, és szabadon is utazhattak. (Persze Jugoszláviáról beszélek most.) Amúgy Szlovénia területének túlnyomó többsége több mint ezer évig germán uralom alatt volt (Frank Birodalom, Német-Római Birodalom és Habsburg Birodalom). Ja és jelenleg az EU tagja. Amúgy ezt a "nyugati" elnevezést ilyen esetben a nyugati kultúrkörhöz tartozó országokra szokás használni, tehát egy Ausztráliára vagy Új-Zélandra is. De ezt nyilván több szempontból is lehet vizsgálni. Amúgy bocs a politizálásért, zenei oldalokon általában kerülöm a témát, de ennél a cikknél ez szerintem megkerülhetetle n.

Szuperül leírtad. Nekem reggeli előtt csak arra az egy mondatra futotta :)
Idézet
 
+7 #5 Igor Igorovics 2015-08-22 11:26
Idézet - Zoli:
A Laibach mióta nyugati zenekar?

Szlovénia a nyugati kultúrkörhöz tartozik. Földrajzi értelemben pedig Észak-Koreából az bőven nyugat, persze nem Nyugat-Európa, de akkor például az osztrák, svájci bandák sem azok. Politikai értelemben pedig nem tejesen az ex-keleti blokk tagja, nem álltak szovjet megszállás alatt, nem voltak a Varsói Szerződés tagjai és a KGST-é sem, és szabadon is utazhattak. (Persze Jugoszláviáról beszélek most.) Amúgy Szlovénia területének túlnyomó többsége több mint ezer évig germán uralom alatt volt (Frank Birodalom, Német-Római Birodalom és Habsburg Birodalom). Ja és jelenleg az EU tagja. Amúgy ezt a "nyugati" elnevezést ilyen esetben a nyugati kultúrkörhöz tartozó országokra szokás használni, tehát egy Ausztráliára vagy Új-Zélandra is. De ezt nyilván több szempontból is lehet vizsgálni. Amúgy bocs a politizálásért, zenei oldalokon általában kerülöm a témát, de ennél a cikknél ez szerintem megkerülhetetle n.
Idézet
 
+4 #4 Generica 2015-08-22 11:09
Az egyik hírportálon azt lehetett olvasni, hogy 2. koncertet már nem engedték megtartani.

Tudtommal nem a Laibach volt az első külföldi zenekar Észak.Koreában. Egy Moonjam nevű dán csapat 1988-ban fellépett KIm Ir Szen születésnapi ünnepségén.
Idézet
 
+8 #3 shmonsta 2015-08-22 10:44
Idézet - Zoli:
A Laibach mióta nyugati zenekar?

Onnan nézve pont mióta létezik.
Idézet
 
-9 #2 Zoli 2015-08-22 09:56
A Laibach mióta nyugati zenekar?
Idézet
 
+5 #1 zebraman 2015-08-22 07:27
A közönség elég vicces, a filmre pedig nagyon kíváncsi leszek. Vajon kiknek volt megengedve, hogy megnézzék a koncertet? A közönség hány %-a volt ügynök? :-)
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.