Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Át akartuk lépni az úgynevezett műfajdefiniáló határokat”

1121xandriaTheater Of Dimensions címmel jelenik meg január 27-én a Xandria új albuma. A zenekar eddigi legváltozatosabb lemezét ígéri, ami javarészt a kimerítő és az egész világot átszövő turnézásnak köszönhető.

„A Sacrificium megjelenése után az eddigi leghosszabb turnénkra indultunk", mondja a zenekar. „Több mint százötven koncerttel jártuk körbe a világot, számtalan különböző országban fordultunk meg, változatos kultúrákat láttunk, és rengeteg különböző, de inspiráló dimenzióba tekinthettünk be. Sok emléket raktároztunk el, néha csak apróságokat, de azok is megmaradtak bennünk. Ezek hatására tisztábban látjuk, kik vagyunk, és milyen irányba akarjuk vinni a zenénket: bátorrá tettek bennünket, még jobban ki akartuk terjeszteni a határainkat a hatásukra. Át akartuk lépni az úgynevezett műfajdefiniáló határokat, fogni a védjegyeinket, és eljutni velük a következő szintre. Mindennek eredménye az eddigi legszínesebb Xandria-album lett, rajta a legsúlyosabb és egyben leginkább érzelemgazdag pillanatainkkal. Joost Van Den Broek producer fenomenális munkát végzett, és minden apró részletig tökéletesen kapta el a zene atmoszféráját."

A dallista az alábbi:

xandria_c01. Where The Heart Is Home
02. Death To The Holy
03. Forsaken Love
04. Call Of Destiny
05. We Are Murderers (We All)
06. Dark Night Of The Soul
07. When The Walls Came Down (Heartache Was Born)
08. Ship Of Doom
09. Ceilí
10. Song For Sorrow And Woe
11. Burn Me
12. Queen Of Hearts Reborn
13. A Theater Of Dimensions

A csapat törzstagsága, azaz Dianne Van Giersbergen énekesnő, Marco Heubaum és Philip Restemeier gitárosok, Steven Wussow basszer és Gerit Lamm dobos mellett a vokálokban olyan nevek működtek közre, mint Henning Basse (Firewind), Zaher Zorgati (Myrath), Björn Strid (Soilwork) és Ross Thompson (Van Canto). A Xandriának ez már a második teljes lemeze lesz Dianne énekével a 2014 tavaszán kiadott Sacrificium után, a kiadó továbbra is a Napalm.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.