Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Artlantica: itt az Artension utódcsapata brutális vendéglistával

Artlantica névre hallgat az a projekt, amelyben John West énekes és Roger Staffelbach gitáros, vagyis a néhai Artension két alaptagja zenél együtt. A csapat első lemeze, az Across The Seven Seas május 27-én jelenik meg az SPV/Steamhammer gondozásában.

Az Artlantica igazából nem is az Artension, hanem az abból kifejlődött Angel Of Eden folytatása, és ennek megfelelően Staffelbach, illetve az Angel Of Edenben vendégként felbukkant West mellett az olasz billentyűs fenomén, a korábban Bruce Dickinsonnal és Rob Rockkal is dolgozott Mistheria billentyűs is játszik benne. Roger szerint az új formáció zenéje erőteljes, dallamos, időtlen és nemes, de ezzel egyidejűleg groove-os és súlyos is. A hármasfogat dalközpontúnak ígéri az albumot, amelyben egyik hangszer sem kap túl domináns szerepet a többi rovására.

Ilyen zenészek mellé természetesen nem lehetett amatőröket meghívni a ritmusszekcióba sem, így vendégként John Macaluso (Ark, TNT, Yngwie Malmsteen satöbbi) és Dani Löble (Helloween) ütötte fel a dobtémákat, a basszer pedig Steve DiGiorgio volt, aki az Artensionnel és az Angel Of Edennel is dolgozott. Vendéggitárosként a Savatage egyik oszlopa, Chris Caffery is domborít a lemezen, a keverést és a maszterelést pedig Tommy Newton (Helloween, Gamma Ray) végezte.

A fentiek aligha igényelnek bővebb kommentárt, mi is csak annyit tudunk hozzátenni, hogy várjuk a bemutatkozást!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.