Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Anneke is ott lesz a The Gathering negyedszázados jubileumi koncertjén

0906gathSpeciális koncerttel ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját a holland The Gathering. A különleges buli november 9-én lesz Nijmegenben, és a zenekarban valaha megfordult összes zenész részt vesz majd rajta.

„Huszonöt év telt el úgy, hogy fejest ugrottunk az ismeretlenbe, szívből zenéltünk, és folyamatosan próbáltuk magunkat megújítani”, mondja a fellépésről Hans Rutten dobos, a zenekar egyik máig kitartó eredeti tagja. „Nagyon örülünk, hogy együtt ünnepelhetjük ezt a huszonöt évet a jelenlegi és az egykori tagokkal: különleges találkozó lesz-e, és megtisztelőnek érezzük, hogy így emlékezhetünk meg az eltelt évekről.”

A résztvevők listája ennek megfelelően a csapat mostani tagságán – Hans mellett René Rutten gitáros, Silje Wergeland énekesnő és Frank Boeljen billentyűs – túl ott lesz természetesen Annake Van Giersbergen, a legsikeresebb korszak fronténekesnője, illetve a többiek is, akik valaha megfordultak Hollandia történetének egyik legsikeresebb metalzenekarában. A koncertre garantáltan külföldről is számtalan rajongó érkezik majd, a jegyeket június 20-ától lehet megvásárolni a Doornroosje nevű új helyszínen tartandó fellépésre. A banda erre az alkalomra egy speciális válogatásalbumot is kihoz majd, amely szintén itt lehet majd először megvásárolni.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.