Shock!

január 16.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Amerikai aranylemeznek örülhet a Volbeat

1007volbeatRégen sem számított éppen gyakorinak, hogy rockzenei kislemezek bearanyozódjanak, ma meg aztán tényleg szinte soha nem történik ilyesmi. Az egyik kivétel a Volbeat, akiknek egyik 2010-es single-je most kapta meg a szóban forgó elismerést az Egyesült Államokban.

Több mint 500 ezer példányban kelt el a tengerentúlon a Volbeat A Warrior’s Call dala, így az amerikai hanglemezgyártók szövetsége, a RIAA aranylemez fokozattal honorálta a dán csapatot. A szám még a 2010-es Beyond Hell / Above Heaven albumon szerepelt, amely a csapat legnagyobb példányszámban gazdára talált anyagának számít az Egyesült Államokban, közel 250 ezer darab fogyott belőle megjelenése óta.

A nyáron a VOLT-on is fellépett Volbeat egyébként már a legutóbbi Outlaw Gentlemen & Shady Ladies folytatásán gondolkodik, a munka valószínűleg jövő nyáron indulhat. „Már átnéztünk pár ötletet, és talán jövő augusztusban vonulunk stúdióba”, mondta Rob Caggiano gitáros a Soundcrave-nek. „Most azonban egy kis pihenőidő következik, amire már nagyon nagy szükségünk van. Novemberben Angliában befejeződik a legutóbbi lemez turnéköre, utána jönnek az ünnepek meg a család, de jövőre ismét kreatív üzemmódba kapcsolunk.”

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 pekkae 2014-10-09 10:58
A Volbeat is kb olyan, hogy ha egy számot hallottál, akkor hallottad az összeset. Ettől függetlenül szeretem őket, de .......
Idézet
 
 
+3 #1 M 2014-10-07 10:18
Gratula hozzá! Egyébként még mindig érdekes az amcsi piac ilyen szempontból. Csökkenek ott is az eladások, ez egyértelmű, de ebből is látszik, hogy egy sikerdallal lehet robbantani. Akárhogy nézzük a szám dupla akkora eladást produkált, mint maga a lemez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.