Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A ZP-ben lép fel nyáron a Suicidal Tendencies

Július 11-én a Zöld Pardonban lép fel minden idők egyik legfontosabb amerikai hardcore/punk/metal zenekara, a Los Angeles-i Suicidal Tendencies. Mike Muirék harmadízben játszanak Magyarországon a két évvel ezelőtti önálló koncert és a tavalyi szigetes akció után.

Az énekes Mike Muir által 1981-ben alapított zenekar pályájának kezdetén sok pletyka keringett arról, hogy tagjai bandatagok - ruházatuk, fejkendőik, gördeszkáik, kifordított baseballsapkáik is erre utaltak. Első fontosabb klipjük, a Institutionalized volt az első hardcore/punk videó, ami bekerült az MTV-be - ennek köszönhetően a banda hamar széles körű ismertségre tett szert és megkezdte világhódító útját: tinédzserek ezrei kezdte utánozni öltözködésüket – ők tették népszerűvé hardcore körökben a szembe húzott fejkendőt (bandana) és a kosaras mezt – valamint ami még ennél is fontosabb: zenei mozgalmat indítottak el a legkeményebb riffelős trash metalt groove-os ritmusokkal és rap-en alapuló kántáló énekléssel. A korai „kőkemény" korszak után - a '80-as évek közepén ki voltak tiltva Los Angeles összes koncerthelyszíneiről - a Suicidal a '90-es évekre milliós eladásokat produkáló csapat lett, a régi rajongók elpártolásával párhuzamosan a zenei ellentétek fel is robbantották a bandát.

Mike Muir azonban 2002-ben nem bírta tovább „anyazenekara" nélkül és számos sikeres szóló-projektje ellenére folytatta a Suicidal Tendencies történetét: bár a csapat basszusgitárosát, Robert Trujillo-t időközben leigazolta a Metallica, az új tagokkal felálló csapat eredeti fényében zúz azóta is, a közönség nagy megelégedésére.

A július 11-ei buli 20 órakor veszi kezdetét az új Zöld Pardonban (1117 Budapest, Neumann János utca 2., a Rákóczi híd budai hídfőjénél az északi oldalon, 800 méterre a Petőfi hídtól), a beugró mindössze 800 forint lesz.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 M 2012-04-10 18:51
alap. remélem a zp egy új színvonalat is képvisel majd az új hellyel. ez eddig bíztató. főleg árban.
Idézet
 
 
+5 #1 Equinox 2012-04-10 12:34
Jó lenne ott lenni, mert nagyon nagyok
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.