Shock!

április 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A túlon innen: Ganxsta Zolee vendégeskedésével jön Szekeres András új lemeze

Június 9-én jelenik meg a Junkies frontemberének második szólólemeze. A túlon innen című korongon Szekeres András mellett Ganxsta Zolee is szerepel, az első szám pedig máris meghallgatható.

0607szagz

Szekeres Andrást a közönség elsősorban a Junkies soraiból ismeri. Az énekes-dalszerző huszonnégy évvel ezelőtt csatlakozott a zenekarhoz, akikkel eddig összesen tizenkét albumot jelentetett meg, a 2013-as Mi van veled, semmi?-ért pedig 2013-ban egy Fonogram-díjat is bezsebeltek. Az énekes a Junkies mellett időközben elindított egy új formációt, hogy a punk rock közegből kilépve más zenei ötleteit is megvalósítsa. Az alternatív pop-rock Stereomilk sztorija nagyjából öt évvel ezelőtt ért véget, Szekeres András pedig ekkor döntött úgy, hogy szólókarrierbe kezd. „2000-ben Bérczesi Robi barátom felkért, hogy írjak egy dalt a Hiperkarma lemezére. Akkor értettem meg, hogy nekem nem elég az, amit a zenekarommal csinálok, úgy lesz teljes az életem, ha teret engedek más jellegű zenei vágyaimnak is", magyarázza az énekes. „Olyan dolgok felé fordultam, amiket magánemberként leginkább hallgatok. Nálam minden a Beatlestől ered, ami egyébként a Junkies dalaiban is felfedezhető."

szekeresandras_cSzekeres András első, személyes hangvételű szólóalbuma 2014-ben, Holnapután címmel jelent meg. Az énekes olyannyira élvezte a munkát, hogy biztos volt benne: nem ez lesz az utolsó önálló lemeze. Néhány évvel később neki is látott egy újabb korong elkészítéséhez, és a június 9-én érkező, A túlon innen című kiadvány az előzőnél is kitárulkozóbb lett. „Most zeneileg picit elektronikusabb irányba indultam, az új lemezen alapvetően Beatles-alapú popdalok szerepelnek, amelyeknek a szövege a korábbiakhoz képest is jóval őszintébb" – mondja András.

A túlon innen című album csaknem másfél évig készült, ennyi idő kellett hozzá, hogy a dalokat tökéletesre csiszolja az énekes. A korong összesen nyolc szerzeményt tartalmaz, melyek közül az egyik ezúttal két vendégművész, Ganxsta Zolee és Czipó László közreműködésével született. „Ganxsta Zolee és Czipó Laci jó barátaim, velük írtam, illetve rögzítettem a Kivándorlók című dalt, mely egy hazáját elhagyó fiatal megrendítő érzéseiről szól. Épp ezért főleg Laci számára, aki sok évvel ezelőtt Dublinba költözött, ez egy nagyon fontos szerzemény. Zolival egyébként gyakori vendégek vagyunk egymás koncertjein is, mint fellépők, meg mint haverok is. Egyszer három hétig lila volt a nyakam, annyira megharapott egy sörözés alkalmával, de nem haragudtam rá, mert ez nála köztudottan a szeretet jele."

A Kivándorlók című dal máris meghallgatható, ehhez a tervek szerint Dublinban forgatnak majd klipet nyár végén. Az új kiadványt először június 9-én, a Barba Negra Trackben veheti kézbe a közönség, ahol Szekeres András dedikálást is tart, illetve aznap este a Junkies csapatával lép fel. A lemezt természetesen élőben is bemutatja majd az énekes június 21-én, az EllátóHázban.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.