Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A nyár legnagyobb turnéját is kicsinálhatja a koronavírus

Máris arról szólnak a pletykák, hogy a koronavírus miatt elmarad az év leghatalmasabb amerikai rockturnéja: a Mötley Crüe, a Def Leppard, a Poison és a Joan Jett közös körútja iránti érdeklődés elképesztő volt, mégis elképzelhető, hogy semmi sem lesz az egészből.

1219mcdl

A hajmetálos vonalon jólértesültnek és megbízhatónak számító Sleaze Roxx több névtelen forrásra hivatkozva is azt írja: minden jel szerint semmi sem lesz a Mötley Crüe, a Def Leppard, a Poison és a Joan Jett & The Blackhearts közös észak-amerikai turnéjából, amelyre már elővételben is több mint egymillió jegy kelt el, és eddig mintegy 135 millió dollár jegybevételt termelt anélkül, hogy bárki is hangszert vett volna a kezébe a résztvevők közül. A túra elvileg június 18-án kezdődne a floridai Jacksonville-ben, a zárás pedig szeptember 5-én esedékes a kaliforniai Inglewoodban, de a portál úgy értesült: a koronavírus-járvány amerikai felfutásával már most esélytelennek tűnik a tervek szerinti kezdés, és a szervezők, illetve a csapatok menedzsmentjei elvi szinten már döntöttek a koncertsorozat lefújásáról.

A Mötley Crüe-höz közeli informátorok szerint a zenekar elvileg májusban kezdte volna meg a konkrét próbákat Los Angelesben, de ezeket máris lemondták, mindezt pedig hamarosan a teljes turné törlése is követi majd. Jelen esetben tehát nem halasztásról lenne szó: az olyannyira várt körút ebben a formában teljes egészében elmaradhat, a zenekarok időbeosztásának későbbi összehangolása ugyanis roppant bonyolult lenne. A Mötley ugyanezen források szerint a járvány levonultával azért útnak indul majd, ha már egyszer ismét aktivizálták magukat, ráadásul Vince Neil énekes máris mintegy tíz kilót fogyott, hogy jó formában legyen. A Def Leppard naptárjában pedig ősztől a ZZ Toppal közös észak-amerikai állomások szerepelnek.

Hivatalos bejelentés egyelőre még persze nincs.

 

Hozzászólások 

 
#8 shmonsta 2020-04-03 09:09
Az, hogy még nem mondták le ezeket a koncerteket, meg az összes többi koncertet és fesztivált, már csak technikai kérdés, nem valós dilemma. Még csak befelé megyünk a sötét alagútba és a szakemberek nyárra (júni - júli) várják a vírus tetőzését. Én azon is meglepődnék, ha még idén lennének tömegrendezvény ek, de abban 100%-ig biztos vagyok, hogy június - júliusban nem lesz semmi és a legkisebb gondunk lesz ezen bánkódni sajnos :(

Idézet - Sanyi:
Idézet - shmonsta:
Piszkosul sajnálom, jó tett volna ez a turné a szcénának. Ugyanígy piszkosul sajnálom magamat is a Kiss - Pearl Jam duó miatt. Életem legerősebb 2 napja lett volna koncertszempont ból :(


Szia. Mire celzol a Kiss-Pearl Jam duoval kapcsolatban. Tudtommal nem jelentettek be, hogy elmaradna. Vagy tudsz valamit
Amugy azokra a koncertekre nekem is van jegyem, plusz Judas Priest meg Aerosmith.
Idézet
 
 
#7 Goodbye 2020-04-03 08:52
Remélem, a Poison a hirtelen jött szabadidőt arra használja, hogy végre össszerakjon egy albumot. 2007 már nagyon régen volt, és ők sem lesznek fiatalabbak.
Idézet
 
 
#6 Keke 2020-04-03 06:24
Hír hallatán Vince már nyúl is a csülökért :D
Idézet
 
 
#5 Draveczki-Ury Ádám 2020-04-02 18:37
Idézet - Sanyi:
Szia. Mire celzol a Kiss-Pearl Jam duoval kapcsolatban. Tudtommal nem jelentettek be, hogy elmaradna. Vagy tudsz valamit
Amugy azokra a koncertekre nekem is van jegyem, plusz Judas Priest meg Aerosmith.

Hivatalosan semmit sem jelentettek be, egyelőre mindenki találgat és esélyeket latolgat. De tekintve, hogy már nyári nagy események is dőlnek el Amerikában és Európában (Download, Glastonbury), a tavaszi turnékat pedig őszre, télre vagy jövőre tolják, azért elég rendesen sanszosnak tűnik, hogy a nyarat már a zenekarok meg a koncertszervező k is kezdik elengedni. Szóval szerintem nagyon ne éld bele magad se ezekbe a bulikba, se a többibe.

(Hangsúlyozom: nem tudunk semmit mi sem - ez a személyes véleményem.)
Idézet
 
 
#4 Sanyi 2020-04-02 17:15
Idézet - shmonsta:
Piszkosul sajnálom, jó tett volna ez a turné a szcénának. Ugyanígy piszkosul sajnálom magamat is a Kiss - Pearl Jam duó miatt. Életem legerősebb 2 napja lett volna koncertszempont ból :(


Szia. Mire celzol a Kiss-Pearl Jam duoval kapcsolatban. Tudtommal nem jelentettek be, hogy elmaradna. Vagy tudsz valamit
Amugy azokra a koncertekre nekem is van jegyem, plusz Judas Priest meg Aerosmith.
Idézet
 
 
#3 shmonsta 2020-04-02 13:41
Piszkosul sajnálom, jó tett volna ez a turné a szcénának. Ugyanígy piszkosul sajnálom magamat is a Kiss - Pearl Jam duó miatt. Életem legerősebb 2 napja lett volna koncertszempont ból :(
Idézet
 
 
#2 Richter László 2020-04-02 08:46
talán van ami a helyére is kerül.....
Idézet
 
 
#1 Lantis 74 2020-04-02 07:12
Ez a telibe rakott vírus mindent kicsinál, nem csak a koncerteket. Azt mondják a világ már nem lesz a régi a vírus lecsengése után...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.