Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A lemezeladásban nincs pénz, lemezt készíteni viszont nagyon olcsó”

Wes Borland, a Limp Bizkit gitárosa a saját bőrén is rendesen érzi a zeneipar változásait, hiszen csapata az ezredfordulón még hihetetlen példányszámban adta el a lemezeket, ma azonban alig csordogálnak a boltokból az albumaik. Borland szerint ugyanakkor talán még nincs veszve minden…

„A lemezeladásban ma már valóban nincs pénz, lemezt készíteni azonban nagyon olcsó”, magyarázta Borland a Metalshrine-nak. „Megfordult a helyzet: ma már bárki készíthet nulla pénzből albumot akár otthon is, és a végeredmény jól is szól. Emiatt, illetve az internet révén mindenütt hihetetlen mennyiségű zenével lehet találkozni. Ezek között sok nagyszerű muzsika van, amiket olyanok készítettek otthon, akik korábban soha semmit sem jelentethettek meg. És persze rengeteg szart is találni, vagyis kicsit olyan, mintha tűt keresnél a szénakazalban. És persze mindenki ki akarja találni, hogyan tovább az új viszonyok között… A Spotify-féle dolgok nagyszerűek, és ezek által egy ponton valószínűleg ismét lesz majd jövedelme a zenészeknek, így továbbra is élhetnek a zenélésből, de jelenleg lehetetlen lemezeket eladni. Kivéve persze, ha a világ Lady Gaga-féle titánjai közé tartozol… És ez szomorú, mert így rengetegen nem engedhetik meg maguknak, hogy a zenélés legyen az életcéljuk, és elkészítsék a második-harmadik albumukat. Hány olyan album lesz még, ami legendává tesz egyes zenekarokat? Lehet, hogy van valahol odakint egy Led Zeppelin, csak éppen kirántották a szőnyeget a lábuk alól, mert nincs idejük vagy pénzük turnéra menni. Minden, ami várhatott volna rájuk a karrierjük során, elillant, mert mosogatásból kell megélniük, hogy fizessék a rezsit… A Black Light Burns projektem lemezei tök szarul fogynak, de valahogy mégis mindenki hallotta őket, akikkel összefutok. Egész nap azt hallgatom, mennyire jó a zene, de senki sem vette meg. Itt tartunk. Félelmetes idők ezek, de él bennem egyfajta remény, hogy most a völgyben vagyunk, és előbb-utóbb elindulunk felfelé… Ma már mindenki lényegesen olcsóbban juthat zenékhez, mint a múltban, és ebből talán később elkezdenek csordogálni a pénzek is. Nyilván nem annyi, mint azelőtt, de elegendő ahhoz, hogy páran ismét karriert csinálhassanak belőle. Ez nagyszerű lenne.”

A Limp Bizkit új albuma, a nagy visszatérésnek szánt, de elég rendesen bebukott Gold Cobra utódja a Cash Money Recordsnál jelenik majd meg valamikor 2013 folyamán.

 

Hozzászólások 

 
+2 #5 Vanishpower 2012-10-08 12:37
Egy részben igazad van. De ez a stadionos dolog nem tiszta.
Idézet
 
 
+3 #4 Nűnű 2012-10-08 12:11
Azért a Limp Bizkitet a mai fiatal csapatokkal ne vedd egy kalap alá!
Ők még a lemezeladásos kor gyermekei, sőt, pont a csúcsán voltak benne.
Borlandnak igaza van. Ez a mai módi, amikor boldog-boldogtalan lemezt készít, de eladni senki sem fog, nem fog stadion-sztárokat kitermelni. Egyáltalán, ha valami különös csoda folytán mondjuk a FED elkezdene fizetni a zenekaroknak a letöltések után, és pénzt kapnának érte, akkor sem. Arról van szó, hogy túl sok a banda. Nincs meg az a (sokszor nagyon rosszul) működő kontroll, ami megszűrte a csapatokat, és akik átmentek rajta, esélyt kaptak a sztárságra.
Amikor naponta tucatnyi zenét tudnék letölteni, akkor ezekből melyik fogja megkapni MINDANNYIUNK kitüntetett figyelmét? A média is (A Shock Magazin is) a régi, már befutott csapatokkal foglalkozik, akik még egy régi rendszerben lettek valakik.
Idézet
 
 
+2 #3 Vanishpower 2012-10-07 21:18
Szerintem a mostani lemezipar átalakult egyfajta beruházássá. Beruházol a studióba, felveszed a zenédet és terjeszted, aztán elmész és szétkoncertezed magadat, persze ha kelendő a zenéd. A nagyobb pénz úgyis abban van. Én nagyon szeretem a bizkitet, sőőőt, egyik kedvenc zenekarom, de ez a "kesergés" valótlan. Igen nem adnak el milliónyi albumot mostmár, de megvan a maguk közönsége és még mindig tudnak új ranongókat szerezni akik elfognak menni a koncertekre. Haladni kell a korral....
Idézet
 
 
+3 #2 TelekiPál 2012-10-07 19:23
Nem akarok gonosz lenni & remélem mindenki helyén tudja kezelni amit mondok, de a teknővájás kora is elmúlt. A cigányok is keseregnek, hogy az a bajuk, hogy amihez ők értettek arra már nincs igény. Valóban, ez a helyzet.
Olyan világot élünk, amikor bagóért elérhetőek ezek a dolgok, nincs benne a buli. A koncert még hagyján, de a CD már lefutott dolog. Hogy a Dobogó köveket idézzem: "Nincs más hátra fiúk, el kell menni dolgozni"
Idézet
 
 
+7 #1 Carrast 2012-10-07 09:52
a csávónak végtelenül igaza van
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.