Shock!

február 08.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A lemez története arra bátorított bennünket, hogy elhagyjuk a komfortzónánkat”

Új konceptlemezzel jelentkezik január 3-án a Patriarkh. A formáció valójában nem új, hiszen a Batushkáról beszélünk, csak megváltozott néven, és most a harmadik előzetes dal is meghallgatható tőlük.

1016patriarkh

A hónap elején nálunk is fellépett a lengyel Batushka Bartłomiej Krysiuk által vezetett változata. Mint emlékezetes, a csapat néhány évvel ezelőtt megkettőződött, és most a jogi problémák miatt Krysiuk a névváltoztatás mellett döntött. A zenekar Patriarkhként folytatja, első albumuk pedig 2025 első napjaiban érkezik a Napalmnál Prorok Ilja címmel. Az anyag zeneileg a 2019-es Hospodi folytatásának tekinthető, egyébként pedig konceptalbumról van szó a fehérorosz születésű Eliasz Klimowicz, azaz Ilja próféta életéről. Utóbbi az első világháború idején alapított ortodox keresztény gyülekezetet.

patriarkh_c„Új fejezetet kezdünk – mondja a csapat. – Nem egyszerűen csak a nevünk változik, de a zenénk is természetes fejlődésen ment át. A lemez története arra bátorított bennünket, hogy elhagyjuk a komfortzónánkat és a zenénkben korábban nem meglévő jelentéstartalmakat keressünk. Sokan felteszitek majd a kérdést: black metal ez még egyáltalán? Vagy metál egyáltalán? Rádiójáték, hangoskönyv, színház, filmzene, népzene, előadás – e jelzők mindegyike passzol ide. Sokan utálják majd, mások viszont imádni fogják."

A dallista az alábbi:

01. WIERSZALIN I (Lat.) - ВЕРШАЛИН I (Cyrillic)
02. WIERSZALIN II (Lat.) - ВЕРШАЛИН II (Cyrillic)
03. WIERSZALIN III (Lat.) - ВЕРШАЛИН III (Cyrillic)
04. WIERSZALIN IV (Lat.) - ВЕРШАЛИН IV (Cyrillic)
05. WIERSZALIN V (Lat.) - ВЕРШАЛИН V (Cyrillic)
06. WIERSZALIN VI (Lat.) - ВЕРШАЛИН VI (Cyrillic)
07. WIERSZALIN VII (Lat.) - ВЕРШАЛИН VII (Cyrillic)
08. WIERSZALIN VIII (Lat.) - ВЕРШАЛИН VIII (Cyrillic)

A Wierszalin III és a Wierszalin IV már ismert, most a Wierszalin II is meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.