Shock!

július 01.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A lemez főként az üresség témájával foglalkozik”

A kísérletezős progrockot játszó Ghost Toast ötödik stúdióalbuma, a Shade Without Color március 3-án jelenik meg az Inverse Records kiadónál. Most a második előzetes szám is meghallgatható.

0104gt

A Shade Without Color a 2020-ban megjelent Shape Without Form folytatása. „A dalok nagyja egy időben íródott, és eleve külön-külön megjelenő duplalemeznek szántuk – mondja a zenekar. – Mindkét lemezcím T. S. Eliot The Hollow Men című verséből származik, és mindkét lemez főként az üresség témájával foglalkozik. Persze csak amennyire egy alapvetően instrumentális anyag erre képes. Nem is a kiüresedett állapot képezi elsősorban a lemez mögötti gondolatok alapját, hanem az ahhoz vezető tényezők, mint például a személyes sorsok, tragédiák, gyengeségek; az autoritás témaköre; a technológia egyre személytelenebbé válása; a politika; az egymástól elidegenedő emberek; a fenyegetettség érzete. Ez az üresség uniformizál, feloldja az egyént, hasonlóan kiábrándulttá és reményvesztetté teszi az embert. Mindkét lemezre a téma illusztrációjaként tekintünk, ezért is használunk most is filmidézeteket, interjú-, illetve beszédrészleteket, verseket. A saját gondolataink és érzéseink ott vannak ezekben és persze a zenében elrejtve. Igyekeztünk ugyanakkor ezt az elég komor témát több helyen feloldani, hiszen nem gondoljuk azt, hogy az emberi sorsok nagy általánosságban reménytelenek lennének, vagy, hogy ne lenne ki-, illetve visszaút. A komorabb részekben fel-felbukkannak reménytelibb momentumok, a szépnek és lágynak szánt témákban pedig itt-itt disszonancia jelzi, hogy ez egy folyamatos küzdelem."

ghosttoast_cA dallista így fest:

01. Get Rid Of
02. Leaders
03. Chasing Time
04. Let Me Be No Nearer
05. Acceptance
06. Deliberate Disguises
07. Reaper Man
08. Whimper
09. Rejtekből

Most a Chasing Time is meghallgatható a lemezről. A csapat tagjai Stefán János basszusgitáros/billentyűs, Rózsavölgyi Bence gitáros, Cserős Zoltán dobos és Pusker János csellista/billentyűs.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.