Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A következő években igazi átalakulás megy majd végbe a metalban”

0103zoliÓriási sikerrel turnézott tavaly év végén Európában a Five Finger Death Punch, Zoltan Bathory gitáros pedig egy friss interjúban elárulta: innentől fogva az öreg kontinens megdolgozása az elsődleges cél. Ennek jegyében a zenekar ezekben a napokban ismét Európában játszik.

„Régóta dolgozunk azon, hogy felhozzuk az európai turnéinkat ugyanarra a szintre, amelyiken Észak-Amerikában nyomjuk, szóval be kellett végre mutatkoznunk arénás méretekben is”, magyarázta Zoli a brit Metal Hammernek. „Az Avenged Sevenfoldnak pedig egy erős nyitóbandára volt szüksége, amelyik szintén masszívan hozza be az embereket. A végén a lehető legjobb kombó állt össze, a bulik hatalmasak voltak, és mindenki győztesként jött ki belőlük. Aminek manapság tanúi vagyunk a metalban, az egyfajta őrségváltás: azok a nagy bandák, amelyeken mi nőttünk fel, vagy már nem is turnéznak, vagy csak különleges turnékra indulnak, szóval régóta nem olyan aktívak már, mint akkoriban. Ennek következtében az új generáció is a frontvonalakba nyomulhat. Ez a folyamat már elkezdődött, de a következő években igazi átalakulás következik majd, és a régi nagyok átadják a fáklyát a fiataloknak. Ez a dolgok természetes rendje.”

A Death Punch pár napja ismét Európában turnézik, ezúttal már headlinerként, de csak nyugat-európai és brit dátumokról van szó. A banda iránti érdeklődés ezúttal is hatalmas: a német koncertek hetekkel ezelőtt teltházasak lettek, és Londonban már a gyorsan betelt első buli utáni második pótkoncert is közelíti a sold outot. A csapat legközelebb augusztusban játszik majd Európában, ott lesznek például Wackenben is.

A zenekar legutóbbi albuma ősszel jött ki The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell Volume 2 címmel.

 

Hozzászólások 

 
#24 revdav11 2014-03-23 21:29
Idézet - Scud:
A deftones köszöni, jól van. Életük legjobb albumát tették le legutóbb.


Én azt tudom, de arra értettem, hogy nem tudnának több tízezres arénákat megtölteni.
Idézet
 
 
-3 #23 roenick 2014-03-23 18:56
Legalább azért eljöhettek volna ,h az UPON A BURNING BODY-t lássam :-)
Idézet
 
 
+2 #22 maradonnna 2014-03-23 18:52
a Deftones szerintem is nagyon jó kis csapat!hibátlan albumokkal!van stilusuk és kész!ezek a mostani műanyag csapatok a cipellőjüket sem köthetnék be Chinoéknak! :)
Idézet
 
 
+3 #21 Scud 2014-03-23 18:19
Idézet - revdav11:
Hát most valószínűleg jönnek a mínuszok, de.:

1. Szerintem simán bennük van az új arénafeltöltősd i (mondjuk az A7X-ben nagyobb potenciált látok)

2. Tudom, hogy itt nem igazán csipázzák ezt a két bandát de én a magam 17 éves fejével semmi rosszat nem látok bennük (jó, az A7X-es srácokat legszívesebben én is pofánb*sztam volna a sminkelős-piercinges időszakukban és az új lemezt se találom egy remekműnek), nem tudom hány évesek vagytok, nem is biztos, hogy ti vagytok a célközönség.
Ugyebár az új zenéknél (nemtudom stílust vagy hullámot vagy mit írjak ide) az öregek mindíg fogják a fejüket, de annak idején a mai nagy bandákat se szerette az idősebb korosztály.

3. Azt sem tuom, hogy ez az arénamegtöltős dolog meddig fog tartani.
A Nu-metal is hatalmas arénákat töltött meg a KoRnnal, Limp Bizkittel, Deftonesszal stb. aztán mi lett velük.


A deftones köszöni, jól van. Életük legjobb albumát tették le legutóbb.
Idézet
 
 
+4 #20 TelekiPál 2014-03-23 14:18
Azért az itt kommentelők többségére is elférne pár száz kiló napalm a reggeli kávé mellé, az már biztos.

Ezt a mérhetetlen, gátlástalan retrosznob f.szverést valaki magyarázza már meg nekem.
"Minden sz.r ami új, ja de a Metallica sem a régi, a Slayer sem, meg semmi sem, minden rohad, mindenki kapja be, mert senki sem olyan true, mint ééééén"

Krisztusom...
Idézet
 
 
+12 #19 Edward_Richtofen 2014-03-23 12:06
Azt mondjuk erősen kétlem ,hogy egy American Capitalist vagy egy Nightmare klasszikussá fog érni az évek során, csak szerintem ennek nem az az oka, hogy a lemezek rosszak. A hallgatóság nagy részének eleve nincs igénye, hogy komplett albumokat hallgasson, ez által az 5FDP, vagy főleg az A7X rajongóinak egy borzasztó nagy hányada nem is tudja album alapján azonosítani a zenekart, csak pl. "vágod az a klipes nóta nagyon király."
Másik, egyszer egy A7X-hez kapcsolódó bejegyzés alatt már talán leírtam ezer éve, de most is úgy gondolom, hogy a mai mainstreambe betörő metal zene bizonyos fokú kommerszségével tud magának nagyobb (értsd tízezres arénákat megtöltő) rajongótábort gyűjteni, mert így ezerféle arc meg fogja őket hallgatni, könnyebb az azonosulás. Ez ugye a Black Album receptje, csak mellé a Sevenfold is, az 5FDP is megpróbálja magát, - mint jelen nyilatkozat is mutatja - a metal örököseinek titulálni, ami emeletes fasság. Az ő zenéjükben sehol sincs az az őserő, ami egy Sabbathot, Talicskát, Panterát anno naggyá, hatalmassá tett. Minden patikamérlegen van kimérve, és a számítások be is jönnek, a lemezek százezrével mennek el. De! A Pantera anno pont azért vált marha népszerűvé, mert lázadtak minden ellen, ami irányítani, ócsárolni próbálta őket (lásd Far Beyond cikk, ott nagyon jó kis sztorikat gyűjtöttetek össze erről, és a szféráról, amibe belebombázták a lemezt), és amikor az ember pont az ellenkezőjét várja, a valaha létezett talán legdurvább lemezük lett Billboard 1. Szeretem az új metal zenekarokat, a Death Punchot is kifejezetten, de ezt a trú metal attitűdöt péklapáttal verném ki a fejükből, mert ez szerintem nagyon kevés embernek imponál, sőt néha én is kimondottan provokatívnak érzem a régi zenekarok irányába, tekintve, hogy ők mit tettek le az asztalra. Teljesen nyilvánvaló (és valahol természetes), hogy ennek a színtérnek semmi köze a nyolcvanasokhoz , vagy akár a kilencvenesekhe z, ezek a zenekarok nem fogják a világot megváltani.
Idézet
 
 
-2 #18 tattooed88 2014-03-23 11:00
Idézet - frincs:
Azért erről a fényképről is sugárzik, hogy mennyire buta ez a csávó!

És ebből a hozzászólásból is sugárzik, hogy mennyire buta vagy.
Idézet
 
 
-7 #17 kmaker 2014-03-23 10:00
Na ne már, hogy nem tudjátok melyik banda veszi át a helyét a régi nagyoknak.
Most soroljam? Gus G, Primal Fear, Axel Rudi Pell, Lacuna Coil, Nightwish, Within Temptation, Alter Bridge, Five Finger Death Punch
:D
Idézet
 
 
+3 #16 janomano 2014-03-23 01:19
Németországban kb. ez a helyzet: Five Finger Death Punch, sold out: jegyár kb.40-45 euro, Crowbar, 19 euro, Clutch 28 euro, Sabbath, Manowar 80 euro, és nagyon gáz, hogy otthon ezeket nem tudja egyik cég sem leszervezni, mert, szerintem kereslet éppen volna, (lásd Maiden), de mégis egy ilyen, metal szempontból igen pozitiv dömpinget mostanában nem tudnánk kifizetni. Es ez sajnálatos módon nem az emberek ízlésén múlik mert a Death Punch. egy jó (mainstream) banda, csak épp le vagyunk pénzügyileg maradva, sajnos.Remélem lesz azért ez jobb is, es bekerülünk az európai vérkerigesbe mi is, mert az alapján, amilyen jó közönség is vagyunk, igencsak megérdemelnénk.
Idézet
 
 
-5 #15 asdasd 2014-03-23 00:35
Idézet - frincs:
Bocsánat, tényleg. Nagyon alaposan utánanéztem, és mégiscsak rendkívül okosnak néz ki a képen a fiatalember.


mondjuk semmivel se néz ki butábbnak, mint bárki az oldalon.
Idézet
 
 
+5 #14 frincs 2014-03-22 23:05
Bocsánat, tényleg. Nagyon alaposan utánanéztem, és mégiscsak rendkívül okosnak néz ki a képen a fiatalember.
Idézet
 
 
+11 #13 maradonnna 2014-03-22 21:53
akkor átveszi a fém szerepét a rágógumi? :)a Finger Puncs még viccnek is rossz!MŰANYAG!
Idézet
 
 
+2 #12 Igor Igorovics 2014-03-22 20:16
Javítás: Demanufacturerő l Bocs. :)
Idézet
 
 
+5 #11 Igor Igorovics 2014-03-22 20:13
Idézet - revdav11:
Hát most valószínűleg jönnek a mínuszok, de.:

1. Szerintem simán bennük van az új arénafeltöltősd i (mondjuk az A7X-ben nagyobb potenciált látok)

2. Tudom, hogy itt nem igazán csipázzák ezt a két bandát de én a magam 17 éves fejével semmi rosszat nem látok bennük (jó, az A7X-es srácokat legszívesebben én is pofánb*sztam volna a sminkelős-piercinges időszakukban és az új lemezt se találom egy remekműnek), nem tudom hány évesek vagytok, nem is biztos, hogy ti vagytok a célközönség.
Ugyebár az új zenéknél (nemtudom stílust vagy hullámot vagy mit írjak ide) az öregek mindíg fogják a fejüket, de annak idején a mai nagy bandákat se szerette az idősebb korosztály.

3. Azt sem tuom, hogy ez az arénamegtöltős dolog meddig fog tartani.
A Nu-metal is hatalmas arénákat töltött meg a KoRnnal, Limp Bizkittel, Deftonesszal stb. aztán mi lett velük.

Teljesen igazad van, amikor én középiskolás voltam az akkori harmincasok ugyanúgy ocsárolták pl. a Sepulturát, hogy csak üvöltenek, mekkora szar már az egész, a Panterát, Fear Factoryt is hasonlóan fikázták. Aztán eltelt 15-20 év és ma már a Rootsról, a Far Beyond Drivenről és a Demanufacuteről úgy beszélnek, mint klasszikusokról . De hasonló volt a helyzet a nu metallal is. Az ezredforduló környékén nem múlt el interjú anélkül, hogy ne fikázták volna a Kornt, a Deftonest, ma már rájuk is teljesen máshogy tekintenek. A sikeres, új bandákat szokás fikázni, szerintem ezt az érintett bandák is tudják. Persze van ahol jogos, például a Limp Bizkitet a mai napig egy dühös popzenének tartom, semmi többnek, de pl. az FFDP első két lemezéről 10-15 év múlva simán klasszikusként fognak szólni, ez tuti.
Idézet
 
 
-1 #10 revdav11 2014-03-22 19:20
Idézet - frincs:
Azért erről a fényképről is sugárzik, hogy mennyire buta ez a csávó!


Na előbb utánanéznék mielőtt ekkora baromságokat írogatok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.