Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Hall Of Fame-gálán végre összejöhet Steve Perry és a Journey közös fellépése

1215perrypinedaNem különösebben tetszik a Journey tagjainak, hogy a bandának csak a legsikeresebb felállását jelölték a Rock And Roll Hall Of Fame-be, a 2007 óta a fronton álló Arnel Pineda énekest pedig nem, viszont Jonathan Cain billentyűs szerint a helyzet egy szempontból így is tiszta: Steve Perrynek ismét színpadra kell lépnie volt zenésztársaival.

2017-re a Journey-t is jelölték a Rock And Roll Hall Of Fame-be, és az egyik legkorszakosabb amerikai rockbandának roppant komoly esélye is mutatkozik arra, hogy bekerüljön a dicsőségcsarnokba. Üröm az örömben, hogy az ítészek kizárólag a banda legklasszikusabb felállását, azaz Steve Perry énekest, Neal Schon gitárost, Ross Valory basszert, Jonathan Cain billentyűst és Steve Smith dobost, illetve a korai idők hangzásvilága szempontjából kiemelten fontos szerepet játszó Gregg Rolie billentyűst kívánják látni a beiktatottak sorában – vagyis példának okáért sem az első négy lemezt felütő Aynsley Dunbar dobost, sem a lassan tíz éve a banda élén álló Arnel Pineda énekest nem jelölték. Mindez természetesen a zenekarnak sem tetszik. „Ez helytelen, és szerintem egyáltalán nem fair”, mondta a Billboardnak a dologról Cain. „Arnel nélkül most már nincs Journey, mindenképpen megdolgozott a pozíciójáért. Emellett pedig most már régebben van nálunk, mint amennyit egyhuzamban egyetlen korábbi énekesünk töltött a csapatban. Tíz évet nyomott le a csapatban zsinórban, nem ingadozott ezt meg azt csinálni, csakis a mi frontemberünkként dolgozott. Ez azért csak érne valamit… De ebbe nincs beleszólásunk, a Hall Of Fame így működik. Most mit tehetsz? Elfogadod, ami van. De az biztos, hogy elég jelentősen benézték ezt az egészet, és talán még meg is változtathatják a döntést, ha kicsit elgondolkodnak rajta…”

Cain ugyanakkor a The Pulse Of Radio szerint ezzel egyidejűleg is úgy látja: ha a bandát beiktatják decemberben a dicsőségcsarnokba, a jövő áprilisi gálán Steve Perrynek fel kell lépnie volt társaival. „Mindig is nyitva állt számára az ajtó, akármikor csatlakozhatott volna hozzánk. És itt most össze is kell jönnie ennek, mert a gálán annak a zenekarnak kell játszania: két vagy három dal, nem több. Ez így működik…”

Steve Perry 1996-ban, a zenekar újjáalakulásakor készített egy Trial By Fire című albumot a Journey-vel, de aztán különböző nézeteltérések, illetve csípőproblémák miatt megint otthagyta őket, helyére akkor Steve Augeri került. Az énekes azóta, tehát az utóbbi bő másfél évtizedben voltaképpen nem sok mindent csinált, évek óta akkor állt például színpadon először, amikor 2014-ben beugrott az Eels egy koncertjére, és elénekelte velük a Journey két nagy slágerét, az Open Armsot, illetve a Lovin', Touchin', Squeezin'-t. Emellett évek óta dolgozik egy új szólóalbumon is.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 nemmondommeg 2016-11-02 21:40
Először fel sem ismertem Cseresznyét a kép bal oldalán.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.