Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

33 ezer eladott példánynál rekedt meg a Lulu

Nemrég volt három éve annak, hogy megjelent a Metallica történetének alighanem legradikálisabb munkája, a Lou Reeddel közösen készített Lulu. A zenekar továbbra is büszke a lemezre, a bukás azonban nem kérdéses.

A Nielsen SoundScan frissen közzétett adatai szerint megjelenése után három évvel is mindössze 33 ezer eladott példánynál jár az Egyesült Államokban Lou Reed és a Metallica közös lemeze, a Lulu. Az elképesztően rossz kritikai és rajongói fogadtatású album már a maga idejében sem volt éppen bombasiker, eladásai azonban megjelenése után néhány héttel gyakorlatilag lenullázódtak: az első heti 13 ezres eladás és 36. helyezés után a második héten már csak alig több mint 3 ezren vették meg az Egyesült Államokban, amivel azonnal kiesett a Billboard 200-ból. Ilyen gyors zuhanást nemhogy a Metallica, de gyakorlatilag soha egyetlen élvonalbeli sztárelőadó sem produkált a lista történetében. A fogyásokat Reed egy évvel ezelőtti halála sem indította be újra, pedig a hasonló tragédiák rendszerint megnyomják az adott előadó lemezeladásait.

A Metallica egyébként továbbra is büszke a lemezre. „A rajongói reakciók sosem számítanak, amikor eldöntjük, mibe fogunk legközelebb”, mondta Kirk Hammett gitáros még egy tavalyi interjúban is. „Ugyanis magunkért csináljuk a dolgokat, haver. A Lulu tökéletes példa erre. Úgy gondolom, a Lulu az egyik legjobb dolog, amit csak valaha is csináltunk. Már úgy értem, a Junior Dad daltól könnyekig meghatódom, és Lou Reeddel közösen dolgozni állati jó, egyedi, különleges dolog volt számunkra. Talán nincs ezzel mindenki így, és kihívást jelent az ilyesmi a rajongóinknak is, de Lars, James, Rob és én imádtuk csinálni, és nagyszerű tapasztalatnak bizonyult. Roppant pozitív módon is emlékezünk vissza rá.”

 

Hozzászólások 

 
-3 #51 Richard Linklater 2014-11-21 04:45
Idézet - cápaidomár:
Van ám! :-D Az Ossian egygitáros hírre írt szövegeden pusztultam a röhögéstől. Jó volt! El is nézek arra fele.


Oké Tesa, megy a pacsi! Am mostantól én leszek itt az új Bazdszájba, szal majd minden értelmes hírél rendet fogok tenni!: :D
Idézet
 
 
-2 #50 cápaidomár 2014-11-21 04:18
Idézet - Richard Linklater:
Idézet - ighyylien:
Idézet - Ambivalent:
Idézet - cápaidomár:
Amikor a rajongói elvárásokról van szó, azt sugallják: Master... Master...

Mivel a Master témával én hozakodtam elő, az ing is az enyém. Amúgy nem semmi az okfejtésed, már-már összeesküvés-elmélet szerű.:)
Részemről viszont, ez a sugallás/sulykolás elméleted két okból is megbukott, főleg, ha a Master-t veszem alapul. (Az egyébként nem tudom feltűnt-e, hogy a Load-ot is említettem, amit egyáltalán nem sugall sem a zenekar, sem a média, esetleg jóval másabb szempontból, mint elvárási alap, de mindegy.) Tehát az egyik ok: jómagam, a korábbi lemezekből a Kill'Em All-t és a Ride-ot olvastam egyszer-kétszer ebből a "sugallás"/elvárási szempontból. A másik pedig, ami ténynek is mondható, hogy a rajongók egy része (sugallástól és média sulykolástól függetlenül), a Master-ig ismeri el a zenekart, de mint ahogy azt korábban is írtam, max. a Justice-ig. Szóval nagyjából ezekből jött össze nálam pont a Master említése, plusz azon apropó okán - és így a Load-ot is újra említeném -, mert ez a két lemez a kedvencem. Sugallás- és sulykolásmentes en, mert még csak papíralapú szaksajtót sem olvastam akkor, amikor a Master már a kedvencem lemezeim egyike volt. Azontúl ez már rég meddő vita, mert egyikünk igy gondolja, másikunk úgy, szóval ezzel lezártam én is a műsort.


//OFF
Tudtam, hogy a Metallica is a Reaper-ek sulykolásának áldozata! Hívjuk Commander Shepard-öt mielőtt elhitetik, hogy a következő lemez a Master 2 lesz de közben csak egy Kirk Hammett énekével felvett Lulu 2! És kötelező lesz mindenkinek megvenni, ha rajongó vagy de főleg ha nem!


LOL, látom, a Tömegnek van Hatása!!! :D:D:D


Van ám! :-D Az Ossian egygitáros hírre írt szövegeden pusztultam a röhögéstől. Jó volt! El is nézek arra fele.
Idézet
 
 
+3 #49 Bathory Gabor 2014-11-21 03:15
Idézet - wrom:
41./
Sosem voltam a "fijjad".
Helyesírás egyrészt, meg a másik megtisztelése azzal, hogy akit megnevezel, úgy nevezed meg, ahogy magát megjelöli. Ja, erről már volt szó. (De nem azonosítalak Szabó Gábor hozzászólóval.)
Megboldogult apám mondta mindig ilyen szituban, hogy nem őriztünk együtt disznót. Erről meg az jut eszembe veled kapcsolatban: Faszfej!
Ha meg már ilyen nagy tudású vagy, olvass utána, engem egy Melkor nevű hozzászóló egy másik oldalon perrel fenyegetett meg, nevezetesen azzal, hogy magánvádas eljárást indít ellenem. (Ez mondjuk a mai napig nem történt meg.) Szóval nem vagyok azonos Melkorral.

Nem akarok "utolsószómániás nak" tűnni, így érdemben már nem kívánok reagálni a hozzászólásokra , nem is lenne értelme, ettől függetlenül minden leírt szavamat fenntartom.
Többen is vagytok az én álláspontommal szemben, a többségi véleményt meg - a magamét fenntartva - tiszteletben tartom.
Talán a kisebbségi véleményt is megillette volna annak tiszteletben tartása...

BÉKE VELETEK!



Öreg, te aztán rettentően merev vagy, ezt bizonyítja, hogy fennakadsz a 'fijjam"-on, azt gondolván, nem tudom helyesen leírni. Huh. Lazíts szerintem, nem kell ennyire komolyan venni a dolgokat, főleg nem egy netes fórumon. :) (Ha leírom, hogy "dógokat", akkor arra miccósz?)
Idézet
 
 
-1 #48 wrom 2014-11-20 21:54
41./
Sosem voltam a "fijjad".
Helyesírás egyrészt, meg a másik megtisztelése azzal, hogy akit megnevezel, úgy nevezed meg, ahogy magát megjelöli. Ja, erről már volt szó. (De nem azonosítalak Szabó Gábor hozzászólóval.)
Megboldogult apám mondta mindig ilyen szituban, hogy nem őriztünk együtt disznót. Erről meg az jut eszembe veled kapcsolatban: Faszfej!
Ha meg már ilyen nagy tudású vagy, olvass utána, engem egy Melkor nevű hozzászóló egy másik oldalon perrel fenyegetett meg, nevezetesen azzal, hogy magánvádas eljárást indít ellenem. (Ez mondjuk a mai napig nem történt meg.) Szóval nem vagyok azonos Melkorral.

Nem akarok "utolsószómániás nak" tűnni, így érdemben már nem kívánok reagálni a hozzászólásokra , nem is lenne értelme, ettől függetlenül minden leírt szavamat fenntartom.
Többen is vagytok az én álláspontommal szemben, a többségi véleményt meg - a magamét fenntartva - tiszteletben tartom.
Talán a kisebbségi véleményt is megillette volna annak tiszteletben tartása...

BÉKE VELETEK!
Idézet
 
 
-3 #47 Richard Linklater 2014-11-20 19:50
Idézet - ighyylien:
Idézet - Ambivalent:
Idézet - cápaidomár:
Amikor a rajongói elvárásokról van szó, azt sugallják: Master... Master...

Mivel a Master témával én hozakodtam elő, az ing is az enyém. Amúgy nem semmi az okfejtésed, már-már összeesküvés-elmélet szerű.:)
Részemről viszont, ez a sugallás/sulykolás elméleted két okból is megbukott, főleg, ha a Master-t veszem alapul. (Az egyébként nem tudom feltűnt-e, hogy a Load-ot is említettem, amit egyáltalán nem sugall sem a zenekar, sem a média, esetleg jóval másabb szempontból, mint elvárási alap, de mindegy.) Tehát az egyik ok: jómagam, a korábbi lemezekből a Kill'Em All-t és a Ride-ot olvastam egyszer-kétszer ebből a "sugallás"/elvárási szempontból. A másik pedig, ami ténynek is mondható, hogy a rajongók egy része (sugallástól és média sulykolástól függetlenül), a Master-ig ismeri el a zenekart, de mint ahogy azt korábban is írtam, max. a Justice-ig. Szóval nagyjából ezekből jött össze nálam pont a Master említése, plusz azon apropó okán - és így a Load-ot is újra említeném -, mert ez a két lemez a kedvencem. Sugallás- és sulykolásmentes en, mert még csak papíralapú szaksajtót sem olvastam akkor, amikor a Master már a kedvencem lemezeim egyike volt. Azontúl ez már rég meddő vita, mert egyikünk igy gondolja, másikunk úgy, szóval ezzel lezártam én is a műsort.


//OFF
Tudtam, hogy a Metallica is a Reaper-ek sulykolásának áldozata! Hívjuk Commander Shepard-öt mielőtt elhitetik, hogy a következő lemez a Master 2 lesz de közben csak egy Kirk Hammett énekével felvett Lulu 2! És kötelező lesz mindenkinek megvenni, ha rajongó vagy de főleg ha nem!


LOL, látom, a Tömegnek van Hatása!!! :D:D:D
Idézet
 
 
+1 #46 cápaidomár 2014-11-20 15:28
Köszönöm Ambivalent, hogy nem kezdtél lehordani mindennek, hanem vetted a fáradságot és adtál egy értelmes reakciót. Kellemes meglepetés volt! (Függetlenül attól, hogy nem Neked írtam.)

Összeesküvés elmélet: igen, hajlamos vagyok rá :-) ezt bármikor elismerem.

A Load-ot szándékosan hagytam ki, és pont azért amit le is írtál. Engem szokott érdekelni a(z úgynevezett - hívjuk csak így) szaksajtó és mások véleménye is. És szerintem igazából így van ezzel mindenki más is - elvégre most is kaptam választ. Tehát itt azért figyel némi ellentmondás:-)
Ami pedig az okfejtésem illeti (bizonyára észrevetted), nem kizárólag a Metallica-ra vonatkozik, tehát az ing csak részben a Tied. (Persze, ettől még értem mire gondoltál.)

Én nem vitatkozom, csak leírtam pár gondolatot :-)
Üdv.!
Idézet
 
 
#45 ighyylien 2014-11-20 14:34
Idézet - Ambivalent:
Idézet - cápaidomár:
Amikor a rajongói elvárásokról van szó, azt sugallják: Master... Master...

Mivel a Master témával én hozakodtam elő, az ing is az enyém. Amúgy nem semmi az okfejtésed, már-már összeesküvés-elmélet szerű.:)
Részemről viszont, ez a sugallás/sulykolás elméleted két okból is megbukott, főleg, ha a Master-t veszem alapul. (Az egyébként nem tudom feltűnt-e, hogy a Load-ot is említettem, amit egyáltalán nem sugall sem a zenekar, sem a média, esetleg jóval másabb szempontból, mint elvárási alap, de mindegy.) Tehát az egyik ok: jómagam, a korábbi lemezekből a Kill'Em All-t és a Ride-ot olvastam egyszer-kétszer ebből a "sugallás"/elvárási szempontból. A másik pedig, ami ténynek is mondható, hogy a rajongók egy része (sugallástól és média sulykolástól függetlenül), a Master-ig ismeri el a zenekart, de mint ahogy azt korábban is írtam, max. a Justice-ig. Szóval nagyjából ezekből jött össze nálam pont a Master említése, plusz azon apropó okán - és így a Load-ot is újra említeném -, mert ez a két lemez a kedvencem. Sugallás- és sulykolásmentes en, mert még csak papíralapú szaksajtót sem olvastam akkor, amikor a Master már a kedvencem lemezeim egyike volt. Azontúl ez már rég meddő vita, mert egyikünk igy gondolja, másikunk úgy, szóval ezzel lezártam én is a műsort.


//OFF
Tudtam, hogy a Metallica is a Reaper-ek sulykolásának áldozata! Hívjuk Commander Shepard-öt mielőtt elhitetik, hogy a következő lemez a Master 2 lesz de közben csak egy Kirk Hammett énekével felvett Lulu 2! És kötelező lesz mindenkinek megvenni, ha rajongó vagy de főleg ha nem!
Idézet
 
 
+3 #44 Ambivalent 2014-11-20 06:37
Idézet - cápaidomár:
Amikor a rajongói elvárásokról van szó, azt sugallják: Master... Master...

Mivel a Master témával én hozakodtam elő, az ing is az enyém. Amúgy nem semmi az okfejtésed, már-már összeesküvés-elmélet szerű.:)
Részemről viszont, ez a sugallás/sulykolás elméleted két okból is megbukott, főleg, ha a Master-t veszem alapul. (Az egyébként nem tudom feltűnt-e, hogy a Load-ot is említettem, amit egyáltalán nem sugall sem a zenekar, sem a média, esetleg jóval másabb szempontból, mint elvárási alap, de mindegy.) Tehát az egyik ok: jómagam, a korábbi lemezekből a Kill'Em All-t és a Ride-ot olvastam egyszer-kétszer ebből a "sugallás"/elvárási szempontból. A másik pedig, ami ténynek is mondható, hogy a rajongók egy része (sugallástól és média sulykolástól függetlenül), a Master-ig ismeri el a zenekart, de mint ahogy azt korábban is írtam, max. a Justice-ig. Onnantól különböző féle dolgok miatt utasítják el, nem hallgatják, stb. Plusz az egészhez hozzá jött az is, hogy nem egy olyan ismerősöm van, akik szintén csak a Master-ig ismerik el a Metallica-t, egy-kettő a Justice-ig, ám ezeket az ismerőseimet abszolút nem izgatja sem a szaksajtó, sem egyéb médiumok, de mások véleménye sem igazán. Mindössze a lemezek között lavírozva sugallták be maguknak az említett tényállásukat. Szóval nagyjából ezekből jött össze nálam pont a Master említése, plusz azon apropó okán - és így a Load-ot is újra említeném -, mert ez a két lemez a kedvencem. Sugallás- és sulykolásmentes en, mert még csak papíralapú szaksajtót sem olvastam akkor, amikor a Master már a kedvencem lemezeim egyike volt. Azt pedig, hogy miért, milyen szempontból hozakodtam elő ezekkel az albumokkal korábban (amit amúgy bármelyikkel megtehettem volna az általános(abb) favoritok közül), már nem egyszer leírtam. Simán kibogozható.:) Azontúl ez már rég meddő vita, mert egyikünk igy gondolja, másikunk úgy, szóval ezzel lezártam én is a műsort.
Idézet
 
 
-3 #43 cápaidomár 2014-11-20 04:38
#37, az az wrom! Nekem lenne egy gondolatom a "a fentebb nevezett zenészek álláspontjainak ismeretében arról, hogy az adott zenekar rajongói mire is lennének pontosan valók" kérdésedre. És hogy ez most érdemi lesz-e, vagy sem, majd eldöntöd. Mielőtt kifejteném a dolgot, azt azért feltétlenül meg kell jegyeznem: sose szerettem a Metallicát, és valószeg soha nem is fogom. Kivéve St. Anger, de ez a fentiekben való ismertetés után gondolom Téged nem lep meg. Az a lemez nem a Metallica rajongóknak íródott. Ez részben már meg is válaszolja a kérdésed, vagy hívjuk inkább feltevésnek.
Amikor egy zenész, vagy művész azzal jön: nem számít mit gondolnak a rajongók amikor új lemezt állunk neki írni - nem számítanak az elvárások -, ez mind maszlag, hazugság és mese. Akkor is hazudnak, amikor a rajongók mindenek felettiségéről beszélnek. Hogy Ők a legfontosabbak. Egy Metallicának abszolúte nem bukás 33 ezer példány. Mert megtehetik. Kiváló üzletemberek lévén pontosan erre számítottak. Amikor a rajongói elvárásokról van szó, azt sugallják: Master... Master... És akkor is ez van egy idő után, ha már szó sincs a Masterről. Mert belesulykolták az emberek agyába, mert az őket futtató MÉDIA is sulykol, amivel ők már évek óta le vannak paktálva. Erre itt a hozzászólások között is van példa. A Metallica profi üzlethálózattá épült ki az évek során a fronton 3(ez fontos!) emberrel. A többiek láthatatlanok, vagy (igazából) mellékesek. Ez a történet nagyrészt a falak mögött zajlik, és ezen falak már réges-rég kizárták az összes rajongót.

Remélem nem volt túl hosszú, vagy elvont, de amit írtam az (sajnos) igen sok egyéb más csapatra, előadóra is vonatkozik.
Idézet
 
 
-12 #42 Richard Linklater 2014-11-20 01:10
Ezért hányok ezektől a mainstream fos bandáktól!
Nem számít a rajongók véleménye? Kik a qrvaanyátok tömte meg a zsebeteket, matskafosok?
Idézet
 
 
+4 #41 Bathory Gabor 2014-11-19 23:33
Idézet - wrom:
stílus, ami nem mellbevágó ostobaság, hanem kifejezetten nevetséges.
Végül még annyit, hogy én a netes-fórumos etikett részének tartom botor módon, hogy ha már valakit megnevezünk, akkor pontosan tegyük, de nem lesz infarktusom, legalábbis nem miattad. A nickem igényességének firtatása amúgy szintén nem mellbevágó ostobaság, hanem kifejezetten kicsinyes és szánalmas dolog.


Wrom, fijjam, te pont ugyanannyira vagy fárasztó, mint egy másik portálon az a Melkor nevű macskajancsi. Csak nem egy és ugyanaz a személy bújik meg a nickek mögött?
Idézet
 
 
+6 #40 Ambivalent 2014-11-19 22:30
Idézet - wrom:
... Ambivalent próbálkozott, de teljesen elferdítette Mr. Hammett hírben szereplő szavait...

wrom, nem szoktam próbálkozni. Amit te elferdítésnek nevezel, az nálam szimpla sorok közti olvasás. Esetleg értelmezés? Mert valahogy nem tudok azok közé tartozni, akik egyből, vagy esetleg némi töprengés után jönnek a leszaremberező, és egyéb cinikus dolgaikkal, amint meglátják a Metallica nevet, vagy a Metallica-s srácok nevét. Figyelj, nekem ezek az emberek még nem ártottak, semmilyen értelemben sem. Leginkább jó dolgokat köszönhetek Nekik. Ez azért is van, mert nem keresek kapásból belekötési alapot mindenbe. Említettem, hogy elfogult rajongójuk vagyok... ráadásul az a fajta, akinek sem elvársa, sem követelése nincs ezzekel az emberekkel szemben. Örülök annak, hogy a mai napig is vannak. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ajnározásig fogadok el Tőlük mindent. Ami számomra (is) olyan, az ellen nekem is van szavam. A lényegi különbség pedig az, hogy némileg kulturált(abb)a n.
És, hogy visszakanyarodj ak: részmeről nincs semmilyen elferdítés. Ebben amit Kirk mondott, nekem a "mibe fogunk legközelebb" a kulcs-rész. Ugyanis a zenészek és a zenekarok többsége nem a rajongóiknak tűznek ki célokat, hanem maguknak, maguk elé, hogy megugorják az addigiakat. Igen, ebben hathatós köze van/lehet aztán a közönségnek is, de ha ránk, a rajongókra hallgatnának, akkor itt lemezek terén csak Master 4-ek, meg Load 9-ek lennének. Így kerültek elő részemről a lemezek. Úgyhogy, amit kettőnknek javasoltál, hogy "értelmezni, felfogni"... meg ilyenek: neked sem ártana odafigyelni a dölyfösség mellett arra, hogy a másik mit, milyen kontextusban ír.
Nem. Ehelyett inkább majd' mindegyik hozzászólásodba n CL-re taposva közlöd, hogy számodra milyen ez a szerencsétlen lemez, amiről a hír szól. Amit megjegyzem, senki sem kérdezett tőled addig sem, és nem is firtatta senki a hozzá fűződő viszonyodat sem.
Idézet
 
 
-5 #39 wrom 2014-11-19 20:44
stílus, ami nem mellbevágó ostobaság, hanem kifejezetten nevetséges.
Végül még annyit, hogy én a netes-fórumos etikett részének tartom botor módon, hogy ha már valakit megnevezünk, akkor pontosan tegyük, de nem lesz infarktusom, legalábbis nem miattad. A nickem igényességének firtatása amúgy szintén nem mellbevágó ostobaság, hanem kifejezetten kicsinyes és szánalmas dolog.
Idézet
 
 
-5 #38 wrom 2014-11-19 20:42
Ez a „nem hiszem hogy jobban képben vagy Metallicát illetően,mint én” dolog nem tudom, hogy merült fel, én nem állítottam az ellenkezőjét, ez is visszaolvasható . Nem tudom, a hiedelmed mire alapítod, mert nem tudok arról, hogy ismernénk egymást, de pont emiatt nem is vonom kétségbe az állításod, de ez már olyasmi, mint az >>én vagyok a nagyobb rocker, a legnagyobb fan csakis én lehetek
Idézet
 
 
-5 #37 wrom 2014-11-19 20:41
Megtisztelő, hogy a kevés fölös idődből újra szántál rám valamennyit.
Ez a hír tudtommal a LULU lemezzel kapcsolatos, nem tudom, miért ne írhatnék róla véleményt akár 3 év után is? Ez teljesen értelmetlen, hovatovább mellbevágó ostobaság. (Ilyen logikával egy Black Sabbath hírnél sem lehetne írni semmit például a Headless Cross lemezről, ráadásul az még régebbi is.) A LULU lemezről alkotott véleményem az enyém, senkire nem kötelező, más tarthatja az emberiség csúcsalkotásána k felőlem ezt a lemezt. Egy ilyen netes fórumon ezen berágni szintén mellbevágó ostobaság.
Én Mr. Hammett (és Mr. Ulrich) nyilatkozatait illettem elsődlegesen kritikával annak kapcsán, hogy amennyiben magukért csinálják a dolgaikat, maguknak zenélnek, akkor nem kell lemezeket kiadni, koncertezni. Ja, meg a Napstert sem kellett volna perelni, ha magukért zenélnek, akkor miért zavarta őket ez? (Írom ezt úgy, hogy magam nem szoktam letöltött zenéket hallgatni, már a CD-korszak előtt is eredetiben vettem meg az albumokat, sajnos a CD-korszakban jó sok mindent meg is kellett vennem újra.) Erre senki nem reagált érdemben, Ambivalent próbálkozott, de teljesen elferdítette Mr. Hammett hírben szereplő szavait, ahol szó sem volt Master 2 lemezről, így ez nem megalapozott érvelés. Szóval alapvetően arra lettem volna kíváncsi, kinek mi a véleménye a fentebb nevezett zenészek álláspontjainak ismeretében arról, hogy az adott zenekar rajongói mire is lennének pontosan valók, de mostanra letettem arról, hogy érdemi választ kapjak.
(Tudom, nem tetszik, de nálam ebből a szempontból a megboldogult RONNIE JAMES DIO ilyen szempontból az etalon, aki soha nem nyilatkozott így a rajongóiról, sőt… És azért nem volt kis név Ő sem.)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.