Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2021. július 23. az elhalasztott budapesti Judas Priest-koncert új időpontja

Mint várható volt, elhalasztotta nyári európai turnéját a Judas Priest. A 2021-re közzétett dátumok között először nem szerepelt budapesti koncert, de szerencsére végül mégis lesz hazai buli.

judas_priest_k2018_06

A koronavírus-járvány miatt az európai kontinens egyes országaiban jelen állás szerint néhol július, néhol augusztus végéig szól a tömegrendezvényekre vonatkozó tilalom, a nagy európai metálfesztiválok közül pedig egyiket sem rendezik meg 2020-ban. Ilyen körülmények között aligha lep meg bárkit is, hogy a Judas Priest sem fog turnézni a kontinensen most. A zenekar koncertsorozata a tervek szerint május 30-án startolt volna Helsinkiben, és az angliai Bloodstock fesztiválon fejeződött volna be augusztus 9-én, menet közben egy július 13-ai budapesti dátummal. Pár nappal ezelőtt hivatalosan is 2021-re halasztották a turnét, ám az új időpontok között akkor még nem szerepelt magyar buli, amiből arra lehetett következtetni: elképzelhető, hogy az itteni állomás az átszervezés áldozatául esett. Most azonban frissült a budapesti koncert hivatalos Facebook-eseménye, és eszerint jövőre, július 23-án nálunk is fellép a banda, az előzenekar a The Dead Daisies lesz, ahogy eredetileg lett volna.

Ian Hill basszerrel a turné kapcsán készített aktuális interjúnk itt olvasható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.