Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2015-ben végre elkészülhet az Angerseed első teljes nagylemeze

0707asMozgalmas hetek állnak az Angerseed mögött és előtt: a csapat a következő időszakban több fesztiválon is fellép, és legkésőbb a jövő év elején végre első albumuk munkálatait is megkezdik majd.

„A tavalyi, zenekari szempontból igen sikeres évünk értékelésénél azt írtuk, hogy idén reményeink szerint minden téren fentebb tudunk majd lépni. Ez a kijelentés utólag sem tűnik elhamarkodottnak, hiszen annyi már az év elején biztos volt, hogy a 2014-es évünk minden eddiginél intenzívebb lesz minden szempontból!", írja közleményében a csapat. „Ez főleg a koncertek gyarapodásán mérhető le leginkább, folyamatosan szerveződnek az itthoni és határon túli, kitűnőnek ígérkező bulik, azaz egyre több helyre tudunk eljutni évről-évre. Több koncerten túl vagyunk már idén is, nyáron pedig újra sok helyre eljutunk majd, és folyamatosan jönnek az új dátumok is. Fontos továbbá, hogy a Dawn Of A New Kingdom EP utolsó mementójaként egy klipet forgattunk a lemez egyik dalára, amely egy úgynevezett image-klip, és hűen visszaadja a banda zenéjének és előadásának zabolátlan energiáját. A klip hamarosan debütál majd, az első trailer pár napon belül látható is lesz."

Az Angerseed eközben jól halad az új dalokkal is: terveik szerint 2015 elején kezdenek majd neki első nagylemezük felvételeinek, addig pedig a koncerteken mutatnak majd be jó pár dalt a készülő anyagról.

A csapatot a közeljövőben az alábbi helyeken lehet megnézni élőben:

07.09. Pécs, RockMaraton Fesztivál 17:00
07.12. Debrecen, Vekeri Fesztivál 20:00
07.19. Szatmárnémeti, Downtown Pub
07.25. Balatonszemes, RockPart '14 Fesztivál 16:00
08.02. Nagycsalomja, Metal Forever Festival
08.08. Nyíregyháza, Romkert Retro Söröző
08.15. Nyírbátor, DeathCrew Metal Fesztivál

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 neal and jack and me 2014-07-08 07:33
szerintem nem értetted a mondanivalóját :)
Idézet
 
 
#3 extremeblast 2014-07-08 05:51
Idézet - zoli:
a képen feszíthettek volna jobban is.

Minek? Ez nem egy kirakatzenekar
Idézet
 
 
+3 #2 zoli 2014-07-07 18:10
a képen feszíthettek volna jobban is.
Idézet
 
 
+4 #1 neal and jack and me 2014-07-07 15:31
a mányák péternek volt egy zenekara anno, a carbon cage.
na az jóféle volt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.