Régivágású death/thrash zenét játszik az Unleashed, akik új lemezükön sem váltak meg a jól bevált tikatikáktól és dallamos gitártémáktól. Meg szólóktól. Valahogy nehéz az olyan lemezeket beazonosítani, neadjisten megjegyezni, amelyek pőre kartontokban érkeznek, dalcímekkel, ámde borítóval nem.
|
megjelenés:
2004 |
|
kiadó:
Century Media / Record Express |
|
pontszám:
6 /10 Szerinted hány pont?
|
Lehet akármilyen jó zene a korongon, ha a körítés ennyire szegényes, ezzel az erővel le is tölthettem volna a netről, ugyanazt kapom. Na mindegy, néha nem értem a marketingesek lelkivilágát, akik elvileg el akarnak ad(at)ni egy terméket - jelen esetben zenét - ilyenkor bevetik a csilivili borítót, infópapírt, világító műanyag légyriasztót, mittomén.
Az Unleashedről nagyjából annyit tudok, hogy svédek és az előző lemezük is hasonló lehet, mint a mostani, amin semmi világmegváltás nincs, ők erre a fent említett stílusra esküsznek, abban viszont jórészt ügyesek és tudják mitől döglik a légy, világító műanyag légyriasztó nélkül is. A vokál ugyan átlaghalálmetalhörgés érzelem nélkül, a zenei körítés a műfaj kedvelőinek csemege lehet, személy szerint nekem kicsit kevés és bevallom, unalmas is hosszú távon.
Klisés zene klisés zenék kedvelőinek. A világtól ők most kb. tizenöt évvel maradtak le, de hát vannak, akik szeretnek lemaradni, mert úgy érzik jól magukat. Lelkük rajta.
