Shock!

Az Under Eden amerikai csapat, ennek ellenére egy görög kiadónál talált otthonra. A zene az amerikai thrash és a svéd black/thrash keveréke, semmi meglepetés, csupa klisé. A dalok megjegyezhetetlenek, egy rakás riff egymás mellett, ötlet, egyéniség, bármi pici szikra hiányzik a dalokból.

Ugyan a dobos srác néha igyekszik színesíteni játékával a dalokat, de ezen kívül sok érdekeset nem találunk az Under Eden lemezében. Mikor ellágyul a zene, és azt hiszed, jön az énekdallam, ott csupán mondóka-szerűen elmondott szövegelést kapsz, jáj. A vokalista, Eric Thon néha megpróbál Chuck Billy-sen mélyen bömbölni, ám ez kevéssé sikerül neki, hiszen mély hangoknak híján van szegény. Mikor nem bírja a mélyeket, átcsap sima beszédhangba - amatőr! Ritkán még dallam-szerű hangokat is képes kibocsájtani a torkán - még két pont levonás jár érte.

A sound közepes demóhangzás - nagyon-nagyon tompa gitárokkal és dobokkal, aránytalanul, erőtlenül, nem is folytatom, el tudjátok képzelni úgy érzem. A hazai demók nagy része sokkal jobban szól ennél a cd-nél. Komolyan olyan érzésem volt, mintha valami kisszobában vették volna fel, néhány házi mikrofonnal az egészet. Lábdob helyett meg kispárnákat püföltek volna. A zenében is a demós zenekarok gyermekbetegségei köszönnek vissza - kiforratlan stílus, pontatlan hangszeresek, unalmas, milliószor hallott riffek, bugyuta hörgés, illetve ormótlanul hamis danolás.

A tagok ránézésre nagyon fiatalnak tűnnek - tán némelyikük még tizenéves - így bizonyára előbb-utóbb megtanulnak zenélni is, addig is felejtsük el ezt a bemutatkozást, amit pár év múlva ők is szégyenkezve dugdosnak majd az ismerősök elől. Addig is gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni és nem lemezeket kiadni. Én speciel a harmadik szám végén úgy éreztem, mintha egy órája ezt hallgatnám, sírva könyörögtem, hogy minél előbb legyen vége. Demónak is gyatra ez még, nemhogy debütáló albumnak.