Shock!

Az a szokatlan eset állt elő, hogy egy sipka alá veszem e zenekar két albumát. Egyrészt azért, mert nagyjából egyszerre érkeztek, másrészt nem lenne sok értelme külön-külön taglalni a két munkát. Az albumok közül a Reviviscence az újabb, noha az ismételten kiadott, eredetileg 2001-es keltezésű Evil megjelenési dátumául 2004 novemberét tüntették fel, szóval az ördög se érti őket...

A Time Machine Itáliából ered és történetük '92-ben kezdődött. Alapvető irányzatuknak a progresszív metalt tartják, de nem idegenkednek némi szimfonikus, epikus jelleg becsempészésétől sem. A srácok kitartó baráti kapcsolatot ápolnak az Angra tagságával, akiket nem először csábítanak át magukhoz némi vendégszereplésre.

A TM progresszivitása visszafogott, nem olyan elvont, mint pl. a mai Álomszínházé. Inkább igényes muzsikának nevezném. Többé-kevésbé tempós, alapvetően kemény nótákat nyomatnak kellemes dallamokkal (Rotten Souls, Reviviscence, Revelation). Akadnak drámaibb-mesélősebb darabok is, mint az Angel Lucifer, Grains of Sand. Egzotikus messzeségbe repítenek az Alhambra, illetve a Tears of Jerusalem hangulatos percei. Persze néhol elszalad az agyuk és átmennek lila mívészbe (The Calling).

Az Evil album egyértelműen közvetlenebb vonalon mozog, itt nagyobb arányban találhatunk direkt, könnyen befogadható nótákat. Említésre méltó pl. a slágerkategóriát kerülgető Where's my Heaven?, az Army of the Dead, vagy a dinamikus, ugyanakkor lágy dallammal rendelkező Angel of Death. A szimfonikus elemeket is tartalmazó Evil Lies-ban női-férfi duett hallható. A Hailing Souls tempó- és hangulatváltásokkal, illetve újfent szimfonikus hatással operál.

A Time Machine nem sok maradandó emléket hagy az emberben, ám ettől még kellemes élményt nyújt az albumok végigfülelése.