Shock!

február 26.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Showdown: A Chorus Of Obliteration

Igencsak meglepődve olvastam, hogy a The Showdownt a keresztény metal csapatok közé sorolják. A 2004 óta létező ötös stílusilag amolyan metalegyveleget játszik, a metalcore alapokra építkeznek death/speed/southern elemekkel s így elég agresszív összképet kapunk.

megjelenés:
2006
kiadó:
Century Media / EMI
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Tehát zeneileg nem egy White Stripes, ám szövegeik tekintetében már annál inkább érthető a keresztényi kötődés. A tennessee-i srácok dalaikban egy-egy bibliai történetet dolgoznak fel, jobbára a heroikus, harcias élét kidomborítva a sztoriknak. Ettől kap az egész produkció egyfajta Manowar jelleget, néhol felbukkannak csatazajok, lónyerítés miegymás, de még az epikus harci dalokban kötelező himnikus refrénekből is kapunk az arcunkba egy jó adagot. Mégis, ha a mai színtérről kéne hasonló csapatot említeni, akkor mindenképp a 3 Inches Of Blood lehetne a példa, ők keverik még így a '80-as évek harcos metalját modern, szinte death metalos durvítással. A legnagyobb különbség a két együttes között a szövegeken túl az énekstílusban mutatkozik meg, a The Showdownnál ugyanis nincs olyan eszement magas tartományban süvöltő énekhang, mint a véreseknél. Itt David Bunton mellett a két gitáros is kiveszi részét az énekből, bár ők jobbára a háttérvokált nyomatják tiszta énekhangon, Bunton pedig hörög, üvölt ahogy a torkán kifér.

Maga a lemez egyébként eredetileg 2004-ben látott napvilágot a Mono vs. Stereo kiadónál, majd tavaly a Century Media újra megjelentette bónuszolva, ahogy azt kell. Az így lemezre préselt tizenegy nóta csak úgy duzzad a harc mámorától és a hősies bátorság éltetésétől. A bibliai történeteken kívül tehát semmi keresztényi sincs a The Showdown zenéjében, Pantera annál inkább. A két gitáros, Josh Childers és Travis Bailey konkrétan olyan témákat hoz a hathúroson, amit Dimebag sajnos már soha többé nem fog pengetni ezen a világon. A southern hatás is ezekkel a vastag, kissé doomos riffekkel lép a képbe, elsőre furcsa is volt ilyen közegben hallani ezeket a tipikus témákat. Ilyesmi hallható mindjárt a kezdő nótában, az A Monument Encased In Ash-ben valamint a From The Mouth Of Gath Comes Terrorban is, de ezek a nosztalgikus hangulatot árasztó riffek csak egyszer-egyszer bukkannak fel, amolyan tiszteletadás gyanánt.

Ennél erősebb a death metal jelenléte az albumon, sokszor pörög fel a tempó 240 km/h sebességre, bár azért a gitárosok nem ütik meg mondjuk az Owen/O'Brien páros teljesítményét, de becsületesen zúznak és jó érzékkel variálgatják a témákat is. Az anyag vége felé még egy líraibb tételt is elhúznak a fiúk Laid To Rest címmel, az első felében akusztikusan, vonósokkal, lágy, morózus dalolászással majd aztán bedörrennek a torzított gitárok is meg Bunton is üvöltözik, amúgy jó szokásához híven, szóval a kötelező darab is le lett tudva. A bónuszként feltüntetett utolsó dal azonban egy egész pofás, old school thrash tétel ahol a vokál tiszta Mille Petrozza, tökéletesebb lezárása is a lemeznek, mint az álmosító, unplugged-szerű Laid To Rest. Jó kis lemez ez, nyitottabb true metal warrioroknak mindenképp ajánlott.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.