Shock!

Ölég nagy bajban vagyok, ugyanis a STS egy veterán csapat, ám én még egyetlen albumukat sem hallottam ezt megelőzően, így nincs rálátásom a múltjukra, korábbi munkáikra. Így pedig elég nehéz, lássuk be. Hét Potzdamban székelő fickó hetedik albumáról van szó.

Nyilvánvalóan teuton bandával állunk szemben, ez kb. 2 másodperc alatt kiderül minden mellékes info nélkül is, a katonás gitár attak, illetve a kíséretül mellé szegődő elektronika efelől kétséget sem hagy. Ha pedig mégis, akkor itt van az ECHTE germán szöveg, amelyet régen oly messzire elkerültem, hogy fél lábbal inkább leléptem a planétáról, csak ne kelljen hallanom (de aztán jött a Lacrimosa, illetve a Rammstein...) A nóták közt vannak egészen hallgatóbarát (ha nem egyenesen médiabarát...) darabok, mint a himnikusan masírozó Falscher Heiland.

Konok ridegségük, billentyűs megoldásaik, lecsupaszított hangzásuk helyenként erősen Rammstein-ízű (pl. Unsterblich). Az Abendlied hangulatában is, szövegében is eszembe juttatja a másik banda Spieluhr tételét. Néha kifejezetten zavar, hogy értem, miről hablatyolnak: Mein Blut zu sehen ist wunderschön... Kár, hogy a STS-re jellemző középkori hangszerek, dudák megszólaltatása teljesen háttérbe szorult, mert az szolgáltatott volna némi különleges csemegét a hallgatás során. Még a hegedűt is sikerült szinte kiirtani az albumról.

Számomra ugyan nem annyira erőteljesek és meggyőzőek, mint a piromán Till Lindemann és bandája, de aki csípi a német szigort és rigort, annak bizonyára jól szolgál a Subway to Sally. Én inkább maradok a magam kedvenceinél és számolom a perceket a Muttert követő album megjelenéséig...