Kitűnő ütemérzékkel pár héttel azután hallgattam meg és kattantam rá a francia Svart Crown lemezére, miután február 26-án jártak nálunk a Dürerben. Meglehet, ezzel nem is vagyok annyira egyedül, hiszen a Century Media által gondozott Wolves Among The Ashes február 7-én jelent meg, és akkor még abban a világban éltünk, amikor koncertcunami várt ránk, így sokkal ráérősebben válogattam én is az új megjelenések között. Késő bánat, mondják erre, de tekintsünk pozitívan a jövőbe, hiszen ősszel – elvileg – ők lesznek Budapesten az Atheist egyik vendégzenekara.
A Svart Crown a színpaletta borúsabb árnyalataival fest, de ha fogékony vagy rá, ez a szövevényes, baljós hangulatú, ezáltal szegről-végről a Nile-lal is rokonságba köthető dalok garantáltan be fognak mászni a bőröd alá. Tehát ha szereted a black és death, néha doom határán egyensúlyozó zenei világot, aminek remek iskolapéldája a negyedik, Blessed By The Fools című szerzemény, új kedvencet fogsz avatni. Első blikkre pedig rájuk lehetne sütni, hogy standard black/death-panelekből építkeznek, de valahogy mégis úgy kombinálták össze a megszokottabb témákat, illetve úgy színesítették az összképet, amitől egy kicsit más, az egyenmasszából kiemelkedőbb elegyet kapunk.
A már említett színesítésre kiváló példa az eleve kínpad-líra, a Down To Nowhere azzal a suttogó-dallamosnak mondható vokállal, ami ebben a zenei közegben többnyire stílusidegen elem, itt mégis szépen belesimul az összképbe, mindazonáltal a lemez egyik ékkövévé válik. Melodikus vokál néhány másik számban is felbukkan, noha nem ez az általános, inkább csak a hangulat (fel)fokozását szolgálja, mintsem fülbe tapadó, megjegyezhető slágerdallamként funkcionál. Tipikus szögelős témával indít amúgy a lemez a címével is sokat eláruló Thermageddonnal, ennél sokkal szofisztikáltabb bármelyik dal, de ez is gyakorlatilag hullámvasúton visz végig a zenekar által eléd tárt tüskés, rejtett csapdákat és kincseket rejtő élményparkon.
Noha zenében egyáltalán nem, de a gitárok megszólalásában olykor bennük rejlik egy kevés Gojira is, talán ez a franciasággal jár együtt, ki tudja. Hét dal plusz egy intro, negyven percben elmesélve, ami kerek és kompakt, nincs túlmagyarázva semmi, illetve hiányérzet sem marad. Mindemellett a lemez olyannyira hallgattatja magát, hogy egy-két egymás utáni újrahallgatás mindig benne van a pakliban, de bármibe lefogadom, hogy még hónapok múlva is felszínre sóhajt néhány újabb tündöklő pillanatot az album. Én például a harmadik, fifikásabb Art Of Obedience-ben fedezek fel újabb és újabb apróságokat, ami jelenleg a kedvencem a lemezről az említett vonszolós, triptykonos, fenyegető hangulatú Blessed By The Fools mellett.
A Wolves Among The Ashes műfajában az idei év egyik izgalmas meglepetése, a zenekarra meg érdemes odafigyelni a jövőben, noha elképzelésem sincs, milyen irányba fognak elindulni a következő fejezettel.
Hozzászólások