Shock!

Emlékszem, annak idején ódákat zengedeztem a Suidakra The Arcanum albumáról, holott ez a muzsika a legkeményebb kategóriába tartozik, amit én egyáltalán hallgatni szoktam. Ez az úgynevezett dallamos black/death vonal, amelyet a fent említett négyes remekül képvisel. A teperős, agyalapig ható dörgedelmeket vegyítik dallamos szösszenetekkel.

Nos, ami a nyitó Revenantot illeti, bizony alaposan megzúzza az agyunkat. Nem mintha a további felvonások lágy balzsammal kenegetnék a lelkünket - kivéve röpke pillanatokat, mint a Threnody mesés líráját, vagy a The Ember Deid akusztikus pilinckáját. Az első olyan nóta, mely cseppnyit enged a szilaj betonkeménységből, a When Eternity Echoes, de ez is csupán két perc erejéig tart, majd tüstént áttérünk a címadó nótára. A Signs for the Fallen szintén fülközelibbre sikerült, mint az album első részén végigszáguldó döghalál. Kifejezetten barátságos szerzemény ebben a mezőnyben! A Dimorphic ölég elvontkán indul, de aztán észbe kapnak a srácok és megtalálják a húrokat, haha!

Az igen "épületes" nevű Arkadius koma ismét vért köp, habzó szájjal bömböl, majd gondol egyet, tisztán is énekel pár sort... A Bound in Changes nem kevesebb, mint kilenc percen át nyúzza-húzza az idegvégződéseinket és igazán mindent felvonultat, ami zeneileg lehetséges ebben a környezetben. Változatos, finom falat minden ínyencnek. Egy kicsit még szokni, hallgatgatni kell - de épp ezért jó.

A Suidakra abszolút korszerű, összetett zenét nyomat. Látom, együtt turnéznak a Soilwork társulatával. Tökéletes párosítás.