Shock!

június 20.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Steve Lukather: I Found The Sun Again

stevelukather_cFurcsán alakult a Toto nevű zászlóshajó sorsa az utóbbi szűk pár évben: a Budapestet is érintő (búcsú)turnét eleve úgy harangozta be Lukather úr egy nálunk megjelent interjúban is, hogy jó hosszú szünet következik, de nyilván nem akarta kiteregetni az utána következő, szinte teljes körű tagcserék okát – jobb is ez így. Mindenesetre, amíg a Totót újra a nyílt vizekre nem lehet engedni, addig a két főhős párhuzamosan kihozott egy-egy szólólemezt, melynek apropóját vélhetően tényleg csupán a mélységes otthoni unalom adta, semmi más.

A mérhetetlen semmittevés (meg a mérhetetlen mennyiségű fű) miatt a két „srác” úgy gondolta, jó ötlet teljesen vállalhatatlan, a nézőben szekunder szégyent okozó, otthon készült, technikailag és témailag tényleg totálisan cikis klipeket készíteni néhány dalhoz. Én tényleg az elmúlt időszak agybajainak tudom be így felvezetni két szólólemezt, mert nem tudok mást elképzelni azon kívül, hogy totál beszívva, poénból megcsinálták, majd megnézték a videókat, és mindez még mindig jó ötletnek tűnt nekik. De hát felejtsük is el a vizuális részt, a zenei tartalom szerencsére más minőséget képvisel.

megjelenés:
2021
kiadó:
Mascot
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Mivel jelenleg egy Steve Lukather-szólólemezről van szó, értelemszerűen adott a gitárosabb jellegű önmegvalósítás, de azért óriási villantásokra, vad tekerésekre ne számíts, itt is „normális” dalszerkezetet kaptak a saját szerzemények – és persze a feldolgozások is. Igen, az ötvenpercnyi anyagot rejtő nyolc dal közül három feldolgozás, egy pedig egy ex-Beatles-taggal közös kollaboráció eredménye. Összességében tehát az I Found The Sun Again egy kerek, úgymond „helykitöltő” lemez, de nem feltétlenül ez lesz a kedvenced az életműből.

A nyitó Along For The Ride – ahogy a címe is mutatja – autózáshoz való, jópofa refrénnel bíró, kellemes szám, kár, hogy az autózások nem öt percig szoktak tartani. A második Serpent Soul visszavesz a sebességből, füstös, bárpultot támasztó bluesos hangulata inkább esti vacsorákhoz illik, de tagadhatatlanul akad benne néhány jellegzetesen totós momentum is. A harmadik, bő tízperces dalmonstrum (The Low Spark Of High Heeled Boys) Traffic-feldolgozás 1971-ből. Ez a dzsesszes-fúziós dalszövevény abszolút chillezős, hangulatos is, de én szívesebben hallgattam volna tízpercnyi saját szerzeményt – persze maga a megvalósítás tagadhatatlanul pazar. A hangulat marad, a Journey Through is egyfajta esti félálomszerű világba kalauzol instrumentális formában. A következő, Welcome To The Club ismét a '70-es évekbe repít vissza, Joe Walsh (Eagles) egykori szerzeménye, amit Lukather leporolt egy kicsit – számomra ez a legfelejthetőbb szám a lemezről.

A hatodik, címadó dal az újra megtalált érzelmekről szól – erre készült az egyik klip, agyégetésnek tényleg érdemes megnézni egyszer –, lassú, hömpölygős, lebegős szerkezete hat percig tart ébren, Lukather tényleg belevitte az érzelmeit, szép, lírai, kedves, nem több. A Run To Me le sem tagadhatná, hogy köze van a Beatles világához, de hát itt szerepel Ringo Starr is, ami, akárhogy is nézzük, megtiszteltetés. A dal kellemes, kicsit a virágkorszakot idéző hangulata szintén a „kedves, de semmi több″ szekciót szaporítja. A záró Bridge Of Sighs majd kilenc percet elérő hossza újfent egy feldolgozást rejt, Robin Trower (Procul Harum) szintén nem túl fiatal, 1974-es bluesszerzeménye kapott frissebb hangzást, és jó pár perces bővítést, például egy remek David Paich-szólóval.

Nos, a megvalósítás, ahogy említettem korábban, természetesen kifogástalan, az ötletektől, témáktól azonban korántsem ájultam el. Időkitöltésnek megfelel, de sokkal izgalmasabb, neadjisten karakteresebb lemezre számítottam Lukather mestertől és tettestársaitól. A lemez a helyén kezelve hét pontnál többet számomra nem nyújt.

 

Hozzászólások 

 
#5 Martin 2021-05-31 13:28
Emlékszem rá amikor pár éve a shock szerkesztősége Chris Holmes videóin poénkodott hogy mennyire borzalmasak.
Hát lehet hogy azok, viszont meg kell hagyni hogy divatot teremtett velük mert azóta mindenki olyanokat csinál. :D
Idézet
 
 
#4 Eugen 2021-05-31 13:14
Sztív Lüketeker
Idézet
 
 
#3 Meszlényi Bálint 2021-05-31 10:57
"addig a két főhős párhuzamosan kihozott egy-egy szólólemezt, melynek apropóját vélhetően tényleg csupán a mélységes otthoni unalom adta, semmi más."
Tavaly február elején vették fel, úgyhogy nem "karantén-termék", ha erre gondolsz. :) Amúgy azt hiszem, ez lesz az első Luke album, amit nem nem szerzek be...
Idézet
 
 
#2 frontiers 2021-05-31 10:54
Az a gáz, hogy nem csak a videókkal van gond, hanem a hozzájuk tartozó dalokkal is. Mindkét lemez gyenge. Erőtlen, unalmas.
Idézet
 
 
#1 Montsegur 2021-05-31 08:14
Ilyen felvezetés után meg kellett néznem azokat a videókat :-)

Te jó ég... ez fájt. Hogy egy ekkora zenész környezetében nincs senki, aki azt mondja, ezt azért mégsem kellene... Ilyen őrültséget inkább Malmsteen-től vártam volna, de ezek szerint ennél még neki is több önkritikája van.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.