Shock!

Már a borító és a zenekarnév is azonnal arról árulkodik, hogy a német csapat olyasfajta modern metalt játszik, amit egyszer nagykiadóhoz szeretnének eljuttatni. És majd a csapból szeretnének folyni. A riffelés itt még egyelőre metalos, az énektémák és az énekes hangja már nem annyira, inkább hasonlít a popvilághoz, mint a rockéhoz. Olykor Dave Gahan (Depeche Mode) is beugrott.

A harmadik számnál dobtam egy hátast, és nagyon elkezdtem kacarászni. A nyitó rész a puttyogással együtt, még az énekdallam is, enyhén szólva hasonlít a Wendigo Disconnectedjéhez (jah, annak volt egy régi puttyogásos verziója, amit a nagyközönség nem hallott, ezért szórakoztam ennyire jól rajta), hejj, de meglepő véletlenek vannak.

Fiatal a csapat, érezni a nagy akarást, egyelőre még dalszerzésileg nem annyira tigris a produkció, rádiókba, zenetévékbe még simán belefér, de átütő erejű dal vagy refrén (bár a biográfiában fogós refréneket emlegetnek, ilyet én nem nagyon találtam) még nincs a lemezen, és az énekesnek is vannak csúnya technikai hibái. De hát fiatal kölykök zenélnek a Soonban, előttük a jövő, meg az, hogy profi dalszerzőkké váljanak. Mégis szórakoztató így is az album, háttérzenének kellemes, lightos, dallamos, elektronikus metalok kedvelői simán megkedvelhetik őket. Számomra hosszú távon kicsit egysíkú.