Shock!

Amcsi kvartettről van szó, mely Chicago ege alatt látta meg a napvilágot, méghozzá 1990-ben. Hogy azóta mi az ördögöt csináltak, nagyjából rejtély. (Majd Frei vagy Vujcsi kinyomozza.) Mindez azonban még nem magyarázza, mitől lett az albumuk mindössze 35 perces...

Rivalék szigorú, szikár metalt állítanak elő, három gitár és dob felállásban, a billentyűket hírből sem ismerik. A nóták többnyire nagyon is tempósak, de dallamosságuk ellenére nem jellemzőjük a fülbemászóság, könnyed megjegyezhetőség. A címadó első nóta, az Extreme Aggression (micsoda cím!), valamint a Reach úgy teper végig a hangszórókban, akár három neveletlen, vérszomjas bulldog. Miután ezek jól megszaggatták a kerítést és a postás lába szárát, a némileg higgadtabb Insane tapos végig rajtunk bakancsos talpával, kidagadó erekkel összes bi- és tricepszén.

John Johnson - aki bizonyára komálja szülei humorát - a zenéhez idomuló keménységgel, nyersességgel énekel mindvégig. Hangja természetesnek tűnik, nincs benne erőlködés, még a varacskosabb részeknél sem. A fiúk TALÁN a Remember You-t szánhatták az album érzelmes pontjának. Mindenesetre, nem tipikus ballada, attól igen távol áll... A Lord of the Knights akár egy lovagos-kardos true metal banda nótája is lehetne - persze csupán címe alapján. Ehelyütt John még basszusszólót is rittyent számunkra, így bizonyítván: nem csupán a torkával melózik. A Hell Train őrült sebességgel robogó-zakatoló expresszvonatként zárja le az albumot.

Rendkívül kemény, morcos, kíméletet nem ismerő anyaggal akad össze, aki becserkészi magának a State of Mind albumot. Azoknak ajánlott, akik nem kedvelik a billentyűkkel és fejüktől-farkukig hétmérföldes kórusokkal megpakolt operákat, inkább a direkt, izomból felnyomott zenék hívei.