Shock!

A borítót nézve először azt hittem már megint a GWAR szabadított a gyanútlan hallgatókra valami rémületet, istentelenül ízléstelen jelmezkreációkba bújt a csapat, poroltókkal felszerelt bgitáros, fejszés dobos, Paul Gilbertet nyomtatott áramkörös bigyókkal bélelték körbe, a XXI. században minden lehetséges, legközelebb lehet, hogy maga Csubakka lobogtatja sörényét a színpadon. Sosem lehet tudni.

Hozzáteszem, ez életem első Racer X albuma, annyit tudok róluk, hogy nem rosszak. No lássuk. A nyitó Superheroes című opusznál fogtam a fejem, lenyúltak egy dalt az új Priestről?! Igen, egy-az-egyben olyan. Ezután mindenféle rockos dalocskák csendültek fel, gitártekeréssel. Két dal kivételével saját szerzemények, az egyik egy Blue Oyster Cult, a másik nem. Az instrumentális darabok - úgy a nyolcvanas évek stílusában - nem rosszak, sőt.

Hiába a jól szerkesztett nóták, hiába a zenei profizmus, hiába a feeling, ami azért ott van jól, ha a körítésre csak sóhajtani tudok egy hatalmasat. OK, megtehetik, hogy idióták legyenek, de akkor a zenét is illett volna rosszabbul megcsinálni, pedig egyre jobban tetszik, minél többet hallgatom, mégis csak ennyit adok.